Fejlesztéssel eredményt Sóstó-Gyógyfürdőn

A jelenlegi, 1,2 milliárdos fejlesztés átalakításával, valamint egy további 3 milliárd forint értékű beruházás indításával akarja eredményessé tenni a nyíregyházi önkormányzat a tulajdonában lévő Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. működését - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a helyhatóság pénteki sajtótájékoztatóján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Jelenleg a városhoz tartozó üdülőközpontban, Sóstógyógyfürdőn a parkfürdőt korszerűsítik és bővítik a szezon megkezdéséig, 1,2 milliárd forintos költségből - mondta a városvezető a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. Hozzátette: a tervek áttekintésével keresik annak a lehetőségét, hogy idegenforgalmi szempontból még hatékonyabb legyen a fejlesztés, hozzájáruljon az önkormányzati cég nyereségessé tételéhez.     

Elmondta: a Regionális Fejlesztési Tanács elfogadta egy további, 3 milliárdos sóstógyógyfürdői beruházási program támogatását, s amennyiben a kormány is igent mond arra, indulhat az újabb fejlesztés.     

Kovács Ferenc bejelentette: a cég élén is változás lesz, közös megegyezéssel március 31-én távozik Gyöngyösi Szabolcs vezérigazgató, helyére Podlovics Roland, a polgármesteri hivatal politikai tanácsadója kerül.     

A leendő vezérigazgató a 3 milliárd forintos fejlesztési elképzelések közül kiemelte: bővítenék a szálláslehetőséget, megoldanák a jelenlegi parkolási gondokat, sétány létesülne a tavak köré, tervben van az is, hogy "összenyitnák" a mostani két tavat, továbbá felmerült egy jégpálya megépítése is.     

Gyöngyösi Szabolcs, a zrt. jelenlegi vezérigazgatója elmondta: 9 hónappal ezelőtt vette át a cég irányítását, s ezalatt az idő alatt 179 milliárd forintról, 100 milliárdra csökkent a társaság vesztesége, amit igen nagy eredménynek tart. Az árbevétel ugyanis - a tovább gyűrűző gazdasági válság és a rossz nyári időjárás miatt - 2010-ben 5-8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi 690 millió forintról.     

Podlovics Roland a sajtótájékoztatón azt mondta: "kimagasló eredménynek számítana a cégnél, ha egy jó üzleti tervvel a null szaldót el tudnák érni a gazdálkodásban".     

Kovács Ferenc hozzáfűzte, hogy 2004 és 2009 között a nyíregyházi önkormányzatnak 1,3 milliárd forintjába került a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. működésének biztosítása, ami - mint fogalmazott - a jövőben nem tartható fenn.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.