Filmritkaságok nézhetők online

Online nézhető magyar némafilmek kerültek fel a EFG 1914 elnevezésű európai uniós projekt oldalára. A legrégebbi 1913-ban készült, mindhárom film némafilm, írja a Kreatív Online.

Online nézhető az European Film Gateway (EFG 1914) portálon három magyar filmtörténeti klasszikus, melyek a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) gyűjteményének részét képezik.

Az európai uniós projekthez a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet 2012 februárjában csatlakozott. Így került sor a három, egykor nemzetközi sikert aratott némafilm digitalizálására.

A legkorábbi film, Az utolsó éjszaka 1913-ban készült. Janovics Jenő filmjének értékes töredéke az ezredfordulón került haza a berlini filmarchívumból. A kolozsvári filmgyártás és a magyar filmtörténet egyik meghatározó alakjának egészen korai filmje Sas Endre drámája nyomán íródott.

1917-ben rendezte Békeffi László A Föld rabjai című némafilmet. A film főszereplője a kor egyik primadonnája, Lábass Juci volt, aki az 1920-as évek elejétől nemcsak a hazai, hanem a külföldi filmgyártás egyik kedvelt színésznője is lett.

1924-ben Mikszáth Kálmán novellájából készült az Egy fiúnak a fele című film. A MaNDA munkatársai sokáig az adaptáció hangosfilm-változatát ismerték, melyet Hamza D. Ákos rendezett. 2010-ben a belgrádi archívumban megtalálták a családi történet korábbi változatát. A film virazsírozott nitrokópiája [virazsírozás: "A korai filmek színezésének egyik módja, amelynél nem a kép részleteit festették különböző színűre, hanem az egyes jeleneteknek adtak egységes kísérőszínt, az adott jelenethez tartozó filmszalagot valamilyen színű festékkel egyenletesen megfestve" - a szerk.] még abban az évben Magyarországra került. A némafilm tökéletesen követi a Mikszáth-novella cselekményét, még az 1944-es változat egyetlen cselekményszálat vett át, és azt szőtte tovább.

A MaNDA részvételével indult EFG 1914 elnevezésű európai uniós projekt az európai digitalizált örökségből hiányzó első világháborús anyagok pótlását tűzte ki céljául. A MaNDA némafilmekkel, számos fotóval és digitalizált plakáttal vesz részt a programban, hogy a Filmarchívum értékes anyagai bekerüljenek az európai filmes köztudatba, illetve kutathatóvá és online elérhetővé váljanak.

Forrás: Kreatív Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.