A kiállítások haszna az értékesítésben is lecsapódik, hiszen a nagyközönségi vásárokon, illetve napokon megjelenő érdeklődőkből megrendelők (utasok, vendégek) válhatnak. Hogy egy utazási iroda, szálloda, légitársaság vagy nonprofit szereplő mely vásáron jelenjen meg, több tényezőtől is függhet: a vásár hatáskörétől, időtartamától, helyétől, idejétől. A végfogyasztóval történő találkozás, a szakmai kapcsolatok építése, a konkurencia feltérképezése és az új termékek tesztelése egyaránt cél lehet. A megjelenés hatékonyságát az egyes kiállítók önállóan is mérhetik saját kapcsolatfelvételi űrlapokkal, és a rendezvényhelyszínek is végeznek vagy végeztetnek erről kutatást. Az idén 28. alkalommal megrendezendő UTAZÁS kiállításról például tavaly a Szonda Ipsos készített felmérést. A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezett kiállítók szinte mindegyike a cég népszerűsítését és a piaci jelenlét prezentálását jelölte meg a megjelenés elsődleges céljának. Ezek a célkitűzések a 2004-es rendezvényen 82, illetve 87 százalékban teljesültek. A kiállítók válaszai szerint a vártnál sikeresebb mértékben tudták növelni a cég presztízsét, ápolni az üzleti kapcsolatokat, bemutatni az új termékeket. Alkalom volt a fogyasztói igények megismerésére, az értékesítés és konkurencia feltérképezésére is. A megkérdezett látogatók elégedettek voltak a tájékoztatással és az akciós lehetőségekkel. Annak ellenére, hogy csak 30 százalékuk tervezett kedvezményes előfoglalást, végül a megkérdezettek 53 százaléka foglalt nyaralást a vásáron.
Virágzó vidéki rendezvények
A vidéki utazási vásárok az elmúlt évek során egyre komolyabb pozíciót szereztek a kiállítások között. Ma már alig akad olyan megyeszékhely, ahol ne rendeznének tavaszonként ilyen programot. A kisebb, regionális vásárok előnye, hogy a célközönség helyben ismerkedhet meg a turisztikai ajánlatokkal. „A látogatóknak fontos, hogy a kiállítást évről évre a belvárosban, patinás kiállítási helyszínen rendezzük meg” – mondta Kelemen László, a Kapos Expó ügyvezető igazgatója. A kiállítás hatására a Kaposvárott és környékén lakók távolabbi, számukra kevésbé ismert országrészre is elutaznak. Tavaly például a Tisza-tó volt a kiállítás díszvendége, aminek hatására 2004-ben mérhetően több vendég érkezett oda a régióból. „Pályázati úton sajnos kevés pénzt tudunk a kiállítás megszervezéséhez szerezni” – panaszolta az igazgató. A turisztikai kiállítások közül ugyanis a kaposvári február eleji időpontjával az év nyitórendezvényének számít, mire a pályázatokat kiírják, addigra általában a vásár már lezajlik. Az elnyerhető összeg pedig a legtöbb esetben a kiírás évére vonatkozik. Kelemen László az Eus pályázatoktól remél támogatást a rendezvényhez.
Szállodás szemmel
A rendszeres kiállítónak számító Accor-Pannonia Hotels szállodalánc számos külföldi kiállításon képviselteti magát, amelyeken a Magyar Turizmus Rt. nemzeti standján vonultatja fel ajánlatait, tudtuk meg Fejér Péter értékesítési igazgatótól. A külföldi turisztikai vásároknak leginkább marketing- és pr-értéket tulajdonítanak, üzletszerző hatékonyságuk nem olyan magas, mint a MICE vásároknak. Kivételnek tekinthető ez alól a márciusban tartott ITB, amelyen már általában elkezdenek tárgyalni az egy évvel későbbi szezonról. A budapesti UTAZÁS kiállításon természetesen az összes magyar házat képviselik. A szállodaláncnak döntően Budapesten vannak a szállodái, a magyar utazóközönség azonban jellemzően nem a négy-öt, hanem a háromcsillagosokat veszi igénybe. A budapesti kiállításon azonban a vidéki házak is előtérbe kerülnek, például a szegedi és székesfehérvári Novotel, valamint a balatoni Club Siófok. Egy kiállítás általában számos, a kiállítótól független és függő tényező következtében lehet sikeres, véli Fejér Péter. Sok múlik azon, milyen a stand kialakítása, hol helyezkedik el, mekkora a vásár látogatottsága, valamint mennyire lehetett jól előkészíteni a találkozásokat, hány tárgyalást sikerült lebonyolítani a szakmai napon, és ezek mennyire voltak eredményesek. A közönségnapokat általában nem tekinti hatékonynak az értékesítési igazgató, és kidobott pénznek tartja azokat a vásárokat, amelyeken személyesen nem, csak kiadványokkal jelenhetnének meg. Az összeállításunkban szereplő vásárok és vásárszervezők listájával olvasóink számára a könnyebb eligazodást kívánjuk segíteni a gazdag bel- és külföldi kínálatban.