Hatalmas érdeklődés kíséri a mohácsi busójárás programjait

Hatalmas érdeklődés kíséri a busójárás idei rendezvényeit: csak a vasárnapi fő programokra, a busók dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, valamint az esti máglyagyújtásra ezrek voltak kíváncsiak Mohácson.

A Duna-parti városba érkezők már délelőtt nehezen találhattak parkolóhelyet autóiknak, és jó időbe telt, amíg gyalog a vásáros bódék portékáit szemlélő, válogató, vagy éppen mulatozó tömegen keresztül a főtérre jutottak.

A vendégeket ijesztgető maskarások aztán bizonyították, hogy a mulatság tradicionális elemei változatlanok: borzas, busóbundákat öltő hagyományőrzők faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, köztük favillákkal, kereplőkkel és kolompokkal "felfegyverkezve" búcsúztatják a zord évszakot. Ráadásul ebben idén minden eddiginél több, 800 busó és 200 más jelmezes vesz részt.

Szekó József, Mohács polgármestere a vasárnapi busóavatáson mondott beszédében elégedettségének adott hangot a télűző, tavaszköszöntő rendezvény sikerét illetően. Úgy értékelte, a busók "megtették a magukét", egy héttel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy farsangvasárnapra ilyen enyhe lesz az időjárás.

A politikus utalt rá, hogy az UNESCO 2009-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára a busójárást, amelynek köszönhetően nemcsak a népszokás, hanem az annak otthont adó város is nemzetközi ismertséget szerzett, s ez a látogatók egyre magasabb számában is érzékelhető.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arról szólt, hogy a busójárás a magyarság legfontosabb értékei közé tartozik, igazi hungaricum. Csodálatosnak nevezte, hogy e hagyományt Mohács összetartó közössége évszázadokon át meg tudta tartani.
A miniszter úgy vélte, az, hogy Mohácson évről-évre egyre többen vállalják a maskarába öltözést és felvonulást, jó példája annak, hogy a magyar vidékben, a magyar emberekben van erő, van akarat az értékek megőrzésére. Hangsúlyozta, e tevékenységben a kormány és a vidékfejlesztési minisztérium is partner.

A csütörtöki farsangi készülődéssel kezdődött és a húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló busójárás harminc helyszínen reggeltől estig hetven programot, köztük zenei, táncos eseményeket és más kulturális szórakoztató rendezvényeket kínál a városba érkező több tízezres vendégseregnek.

A dunai jégzajlás miatt a fő programok közül vasárnap elmaradt volna a farsangi koporsó vízre bocsátása, de az időjárás enyhülésének és a hajózási tilalom feloldásának köszönhetően mégis sikerült megtartani. A busók dunai átkelésére is sor került, igaz, a maskarások ezúttal nem csónakokon, hanem motoros hajón utazva teljesítették a feladatot.

A sokácok, azaz a baranyai horvátok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.