Magyar Turizmus Rt. igazgatóságának elnökeként is tevékenykedő Somogyi hangsúlyozta, a kormányzat eddigi legmagasabb szintű turisztikai részlegének vezetésére kapott megbízást. Az országos hatáskörű kormányhivatal a turizmuspolitika kialakításában és annak megvalósításában játszik fontos szerepet. Somogyi hivatala egyik legfontosabb feladatának a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában (NTS) kijelölt irányelvek megvalósítását tartja. Az NTS végleges változatát január 20-án tárgyalja az Országos Idegenforgalmi Bizottság, ezután a stratégiát a kormány elé terjesztik. A hivatal elnökhelyettesi posztját az egykori Turisztikai Hivatal hivatalvezetője, dr. Székely György tölti be. Pál Béla államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén a Turisztikai Célelőirányzat 9,7 milliárd forintos keretén kívül jócskán állnak rendelkezésre egyéb források az ágazat számára. Más előirányzatokból 2 milliárd forintot decentralizáltak a regionális idegenforgalmi bizottságok számára, 1,3 milliárd forintot a kiemelt üdülőkörzeteknek és további 300 milliót kerékpárutak építésére különítettek el. Ezeken felül becslések szerint 7 milliárd forint állami támogatást kapnak az önkormányzatok az általuk beszedett idegenforgalmi adóforintok mellé, 2005–2006-ra pedig 18 milliárd forint uniós támogatás hívható le turisztikai termékfejlesztésre. Pál Béla eredményesnek tartja az üdülési csekk értékesítését. Míg 2002-ben 1,8 milliárd értékben vásároltak a munkaadók üdülési utalványt, 2003-ban már 5 milliárd, 2004-ben pedig 7,2 milliárd forint értékben. Előrejelzések szerint idén az eladás elérheti a 10 milliárdot is. 2002-ről 2004-re több mint duplájára emelkedett a beváltóhelyek száma. Tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken a belföldi vendégéjszakák 30 százalékát üdülési csekkel fizették.
Hivatal, országos hatáskörrel
Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásértfelelős tárca nélküli miniszter január10-én bemutatta a sajtónak az idén létrehozottMagyar Turisztikai Hivatal január 1-jén beiktatottelnökét, dr. Somogyi Zoltánt.tárca nélküli miniszter január10-én bemutatta a sajtónak az idén létrehozottMagyar Turisztikai Hivatal január 1-jén beiktatottelnökét, dr. Somogyi Zoltánt.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?
Jön az Országos Étterem Hét
Egy korty Ázsia reggelire
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
Szállodatörténelmet ír a Hunguest
Ráborították az asztalt a Bookingra
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?