Hol cigizhetek - büntetlenül?

Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik.

Az Országgyűlés kedden kormánypárti politikusok kezdeményezésére 271 igen szavazattal, 37 ellenében és 14 tartózkodással módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Nemmel szavazott húsz szocialista és tizenöt jobbikos képviselő mellett a kereszténydemokrata Rubovszky György és a független Molnár Oszkár. Tartózkodott hét jobbikos és öt MSZP-s képviselőn kívül a fideszes Wittner Mária és Karvalics Ottó (KDNP). Három kormánypárti politikus - köztük Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető - bár jelent volt az ülésteremben, nem szavazott. Megszavazta viszont az indítványt tizenhárom szocialista (így például Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó), tizenhét jobbikos és nyolc LMP-s politikus.   

Még van idő

A törvénymódosítás értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok pedig további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.   

Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség.   

Kerthelyiség rulez

Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban ugyanakkor étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára - biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. Ugyanakkor szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.   

Ellenőrzés, büntetés, bűnhődés

A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.   

Az egészségvédelmi bírságot és a helyszíni bírságot az ÁNTSZ számlájára kell befizetni. Az előbbi összege 20 és 50 ezer forint közötti, az utóbbi legfeljebb 30 ezer forint lehet magánszemélyek esetében. Az államigazgatási szerv havonta átutalja az így befolyt összeg felét az egészségügyért felelős minisztérium költségvetési fejezetének, negyedét pedig a bírságot kiszabó ÁNTSZ számlájára. Az előbbi hányad különösen dohányzásmegelőzésre, a dohányzásról való leszokást támogató programokra, egészség-megőrzési célokra, valamint az egészségügyi ellátás színvonalát fejlesztő programokra használható fel. Az utóbbit a hatósági felügyelet fejlesztésére és a népegészségügyi hatósági munka támogatására kell fordítani. A bírságolás három hónap türelmi idő után, 2012. április elsején kezdődik.   

A dohánytermékek forgalmazására és a cigarettásdobozok csomagolására vonatkozó előírások betartását továbbra is a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik.   

A tizennyolc kormánypárti politikus - köztük Lázár János fideszes frakcióvezető - által jegyzett indítvány indoklása szerint a dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is, ahol a lakosság 38 százaléka dohányzik. Ennek számlájára írható - áll az indoklásban -, hogy a tüdőrák miatti halálozást tekintve Magyarország "világelső".  

A kocsiba végül nem mászott be a jogalkotó

A törvénymódosítással a nem dohányzók védelméről szóló jogszabály preambuluma is kibővül, így tartalmazza majd azt a megállapítást, hogy "a dohányfüst minden esetben mérgező, annak nincs biztonságos egészségügyi határértéke", és ebből következően azt az elvárást is, hogy "kerülni kell a dohányzást különösen kiskorúak, várandós nők, betegek vagy mozgásukban bármilyen okból korlátozott személyek jelenlétében a magánélet színterein is, különösen a zárt légterű helyiségekben vagy gépkocsik zárt utasterében". Ugyanakkor az előterjesztő fideszes Hollósi Antal Gábor korábban visszavonta azt a módosító javaslatát, amely kifejezetten tiltotta volna a dohányzást azokban a személygépkocsikban, ahol 18 éven aluli fiatal ül.   

Módosul viszont a társasházi törvény, kimondva: a tulajdoni hányad szerint legalább négyötödös többséggel hozott eltérő rendelkezés hiányában tilos dohányozni a közös tulajdonban lévő zárt légterű épületrészekben, helyiségekben.   

Újdonság továbbá, hogy az ügyészség, az ÁNTSZ és egészségvédelmi érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezet is közérdekű keresetet indíthat a nemdohányzók védelméről szóló törvény megsértője ellen, feltéve, hogy a jogszabályba ütköző tevékenység a lakosság széles körét érinti. Per akkor is indítható, ha a sérelmet szenvedők személye nem állapítható meg.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.