Jódlizva szép a túra

 Azok, akik manapság járják az osztrák Alpokat, mind gyakrabban hallhatják a jódlizás "holálário" hangjait: a jellegzetes tiroli dal ismét divatba jött, egyes túrázóknak még kurzusokat is tartanak művészetéről.

A zöld legelők közepette, az Alpok hófödte csúcsaival a háttérben a Königsleiten környékén élők olyan túraösvényt alakítottak ki, amelyen a turisták elsajátíthatják a jódlizás tudományát - ez egyfajta világpremier. Az augusztusban felavatott útvonal Julie Andrews klasszikus filmjének, A muzsika hangjának mesés alpesi tájain kanyarog, és a szervezők, ahogy mondani szokás, beleadtak apait-anyait.

A 2000 méter körül járó magasságokban két hatalmas alpesi kürtöt, továbbá jellegzetes tehénkolompot és más kellékeket helyeztek el. A jódlizó szövegnek rendszerint nincs konkrét jelentése (hopsz-ho-da re-i-ri vagy ho-da ria-drai dul-i-jo, esetleg hul-jo diri diri stb.), ám az éles és mély hangok között váltakozó, egyeseket Tarzan harci kiáltására emlékeztető stílust csak hiteles mesterektől lehet jól elsajátítani.

A túrára jelentkezett kezdő jódlizóknak jobbára csak a közelben legelésző néhány tehén a publikuma, így nem kell zavartatniuk magukat, amikor először nevetségesnek tűnő hangokat sikerül csak kibocsátaniuk.

A Jodl Wanderberg, azaz a jódlitúra ötlete Christian Eder fejéből pattant ki. A férfi Salzburg tartományban igazgat egy hotelt, és maga is csak két éve ismerte meg a jellegzetes alpesi dal titkait. A túraútvonalat úgy jelölték ki, hogy fiatal és idősebb túrázóknak egyaránt jó legyen.

A tiroli dallamokat kezdetben az alpesi pásztorok használták, hogy egymásnak üzenjenek hegyről hegyre és völgyből völgybe. A jódlizás Ausztria mellett Svájc, Dél-Németország és Olaszország hegyvidékein is elterjedt.

Hermann Hartel népzenész és folklórkutató szerint - aki 1970 óta szervez hagyományos jódlikurzusokat - ezek a dallamok "az öröm, a harmónia és a boldogság" kifejezésére szolgálnak. Növendékei nem csupán osztrákok, akadnak köztük franciák, olaszok, sőt még svédek is. Sok fiatal is jelentkezik, akik fel szeretnék újítani a régi hagyományt. Hartel szerint a jódlikirándulások egyik célja minden résztvevő, köztük a kezdők számára is az, hogy feloldja gátlásaikat, és lehetővé tegye számukra saját hangjuk felfedezését is.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.