Jöjjön el júniusi Business Klubunkra is!

Június 24-én egy igencsak rendhagyó, és nyilván sokak számára majd emlékezetes, nagyon nívós program összeállításunkra hívjuk ezúttal a hazai vendéglátós és szállodai szakma prominens képviselőit.

A nyári szünet előtti utolsó Vendég & Hotel Business Klubunkat ezúttal egy igazi hungaricumnak otthont adó, belvárosi vendéglátóhelyen, az Első Pesti Rétesházban tartjuk, ahol a házi rétesekhez, kacsasülthez illő borok kerülnek majd zongoraszó kíséretében a poharakba, és egy vadonatúj hazai természetes ivóvíz is itt mutatkozik be először.

Aki most ellátogat hozzánk, profi módon megtanulhat rétest nyújtani szívélyes házigazdáinktól, akik azt is elárulják, mitől olyan sikeres a hazai és külföldi vendégek körében éttermük. E helyütt tartjuk mindezeken kívül nagy sikerű, épp a napokban befejeződött Étlap és Itallap versenyünk eredményhirdetéssel egybekötött díjkiosztóját is – szóval, aki most nem látogat el hozzánk, sajnálhatja, mert sok mindenből kimarad. A nagy érdeklődésre való tekintettel az időbeli jelentkezési sorrend ezúttal meghatározó.

Június utolsó hetében tartott szakmai találkozónk részletes programja:

  • Az iskolában ki-, a NAV-nál becsöngettek. Nincs tovább, lépni kell: online pénztárgépek bevezetése, beszerelése a gyártók szemszögéből, konkrét gyakorlati tanácsokkal (Marossy Dávid, Micros Fidelio Magyarország Kft.)
  • Víz vagy ásványvíz kerüljön a vendég poharába? – újdonság a Horeca-területén (Szente Zsolt, Vinopolis, Leitner László, Aqua Kft.)
  • Látványos designváltás szállodákban, éttermekben – akár kevés összegből is (Keresztes Szilvia, Bevlo Projekt, Empír Enteriőr, Kecskemét)
  • Az ágyban pótolhatatlan! A vendég és így a vendéglátó számára is a legfontosabb: a pihentető alvás legújabb megoldásairól (Köves Péter cégtulajdonos, Köves Dóra, Peter’s Paplan)

Jöjjön el, hogy…

  • különleges környezetben találkozhasson üzleti partnerével
  • egy kellemes üzleti ebéd keretében értesüljön újdonságokról
  • személyes kapcsolatokat építhessen
  • egy exkluzív klub tagja legyen

Időpont, helyszín:

2013. június 24. (hétfő) 10.30-15.00 óráig
Első Pesti Rétesház (Deák tértől/Bazilikától pár perces séta)
1051 Budapest, Október 6. u. 22.

Program:

10.00-10.30 regisztráció – kávé- és pálinkakóstolás 
10.30-13.00 szakmai előadások
13.00-13.15 Rétes nyújtás gyorstalpaló
13.15-13.30 Étlap és itallap eredményhirdetés, díjkiosztó
13.30-15.00 rétesekkel bélelt háromfogásos üzleti ebéd, borkóstolóval

Jelentkezés:

A kitöltött jelentkezési lapot legkésőbb 2013. június 20-ig (csütörtök) faxon a +36 1 430 4579-es faxszámra, illetve beszkennelve a biros@kreativ.hu címre várjuk. Csak az így elküldött jelentkezéseket tudjuk elfogadni. Egy házból vagy vendéglátóegységből lapvetően egy fő részvételére számítunk, hiszen meghívottaink körét 2013-tól meglehetősen kibővítettük, a második főtől 3.000 Ft/fő részvételi díjat számítunk fel.

Kapcsolat:

Bíró Sára, biros@kreativ.hu, +36 1 430 4533
Jelentkezési lap >>>


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.