Hasso Herschel a 60-es és a 70-es években több tucatnyi embernek segített Nyugatra menekülni a titkos alagutakon át, amelyek közül néhánynak a kiásásában maga is részt vett. - Ez volt a legjobb dolog, amit valaha is tettem életemben - mondta az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva. A 74 éves, már nyugdíjas Herschel rendszeresen kalauzol végig turistacsoportokat a berlini utcák alatti rejtett világon. Ő maga 1961-ben hamis útlevéllel szökött át az akkori Nyugat-Németországba, és már a következő év szeptemberében részt vett egy menekülőalagút kiásásában. - Az alagút bejárata egy Bernauer utcai, akkor még kelet-berlini ház pincéjében volt - idézte fel Herschel húga, Anita Möller, aki csecsemőkorú kislányával és férjével együtt menekült Nyugatra. - Először aggódtam, mert klausztrofóbiás vagyok, félek a sötét, szűk helyeken... De amint bent voltunk az alagútban, elszállt minden félelmem. Huszonkilenc ember szökött Nyugatra azon az alagúton át.
Hátborzongató légkör
Az alagutak a legkülönfélébbek voltak. Volt, amelyik még 30 méter hosszú sem volt, de akadt 170 méteres is. Némelyik csőre hasonlított, négykézláb is alig lehetett elférni benne, de volt olyan is, amelyben kényelmesen fel lehetett egyenesedni. Kiásásuk ettől függően három napig - vagy akár fél évig is eltartott. Az alagútásások egészen 1982 áprilisáig folytak Berlin alatt, és nagyjából 300 ember számára nyújtottak szökési lehetőséget. A menekülők az életüket tették kockára, mert a keletnémet határőröknek tűzparancsuk volt. Történeti kutatások szerint 136-an vesztették életüket a falon való átkelés közben, és további 700-800-an a csaknem 1400 kilométeren át kígyózó határ mentén. Nem lehet tudni, hányak voltak az áldozatok között olyanok, akiket akkor lőttek le, amikor alagúton keresztül próbáltak szökni. Berlin városa a múlt hónapban tüntetett ki két egykori keletnémetet, Siegfried Noffkét és Dieter Hötgert - egyiküket posztumusz -, akiket 1962. június 12-én alagútásás közben tetten értek a hatóságok. Noffkét megölték, Hötgert súlyosan megsebesítették. A berlini fal 1961 augusztusára készült el. Az év végéig még vagy 600-an menekültek nyugatra a városi csatornarendszeren vagy a metróalagúton keresztül, de az év végére a keletnémet határőrség ezt az útvonalat is lezárta. Ekkor kezdődtek az alagútásások.
Sok alagutat még azelőtt felfedezett a határőrség vagy a Stasi - a rettegett keletnémet titkosrendőrség -, hogy használhatták volna. Több beomlott, volt, amelyiket víz árasztott el. - Összesen 71 alagútépítési kísérletet számoltunk össze, de ezeknek csak 20 százaléka volt sikeres - magyarázta Dietmar Arnold, a föld alatti alagútrendszer feltárását végző és a túrákat szervező társaság vezetője. - Az alagutak többségét Nyugatról kezdték ásni Kelet felé a Nyugat-Németországba menekült keletnémetek, sokszor azért, hogy kimenekítsék a családtagjaikat. Az Arnold vezette társaság modellalagutat rendezett be a látogatóknak Wedding kerületben egy egykori hidegháborús bunkerben - - vödrökkel, lapátokkal és a homok elhordására szolgáló kis facsillével. Az alagútban hátborzongató légkört teremt a félhomály és a falra függesztett, a hidegháborús korszakból származó, fluoreszkáló képek. A turistákat elviszik a Mitte kerületben lévő Bernauer utcába is. Akkoriban ez volt az egyik legnépszerűbb hely a föld alatti menekülést fontolgatók körében, méghozzá azért, mert itt magas a talaj agyagtartalma. - Ma már egy sem járható az eredeti alagutakból - közölte Dietmar Arnold. - De néha még előfordul, hogy egy-egy építkezésen újakra bukkanunk, amelyeken át talán sok ember talált rá a szabad életre. (MTI)
