Észak-Magyarországon az egészségturizmusban a jövő

Az egészségturizmus az összefogáson alapul, ezért különösen fontos a jó együttműködés ezen a területen  - hangsúlyozta csütörtökön Egerszalókon, egy szakmai konferencián Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója.

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága által szervezett és a négycsillagos Saliris Resort Spa és Konferencia Hotelben tartott szakmai találkozón a TDM menedzserek, turisztikai vállalkozók, szakmai szervezetek képviselői vettek részt. Bevezető előadásában Molnár Anita, a marketingigazgatóság vezetője a közös piacokon szervezett közös kampányokról, egészségturisztikai attrakciókról beszélt. Kiemelte, hogy folyamatosan figyelik a versenyhelyeztet és az egyes térségek aktivitását. Emlékeztetett, hogy a hazai turisztikai régiók közül Budapest után az észak-magyarországi a második 1,8 milliós vendégéjszaka-számával. A tavalyi négy után idén hat helyen, a nagyobb alföldi városokban mutatják be az északi régió turisztikai kínálatát. Az elmúlt évben példát mutatva indítottak kampányt Lengyelországban annak érdekében, hogy onnan is minél több turista látogasson a régióba. Ezt együttműködéssel az idén is folytatják.

Az igazgatóság vezetője bejelentette, hogy május 9-én Mezőkövesden szakmai konferenciát tartanak lengyel, román, szlovák és hazai turisztikai szakemberek részvételével. Egyébként 2014 eddig eltelt részében új projekteket is indítottak. Például elkészítették az északi régió legnagyobb esküvőhelyszíneit, jelenleg pedig a föld alatt elterülő helyeket – mint turisztikai attrakciókat – mérik fel és ajánlják az érdeklődőknek. Molnár Anita rámutatott, hogy – az észak-magyarországi régió kedvező adottságait kihasználva – fokozott figyelmet fordítanak az egészségtudatos, hegyvidéki turizmus fejlesztésére. Annak törekszenek, hogy megismerjék, milyen a vendégek igénye az egészségturisztikai termékek iránt. Véleménye szerint a következő időszakban ennek a szakterületnek a fejlődésére minden bizonnyal jó hatással lesznek azok a már készülő beruházások, amelyek 2015-ig valósulnak meg.

A gyógyturisztikai klaszter tevékenysége

Ezután Tóthné Bánszki Zsuzsa, az Észak-Magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület menedzsere mutatta be a régióban működő gyógyturisztikai klasztert. Immár fél évtizede, hogy öt Eger környéki hotel alapította meg ezt a szervezetet, amely azóta további tagokkal bővült. Céljuk, hogy közösen ajánlják termékkínálataikat, kiállításokat, programokat szerveznek, marketinganyagokat készítenek. Pályázati támogatással orvostechnikai eszközöket vásároltak a fogászati ellátás javítására, szemészeti, urológiai kezelésekre. Mindezek mellett támogatják a természetgyógyászati kezeléseket, a mágnesterápiát, valamint a vizsgálják a gyógyvizek hatékonyságát Egerben, Egerszalókon és Mezőkövesden. az érdekelt felekkel pedig továbbra is nyitottak az együttműködésre.

A betegségek megelőzéséről, a rehabilitáció fontosságáról és az ezekhez kapcsolható turisztikai ajánlatokról beszélt Szegedi Andrea, a Magyar Turizmus Zrt. senior termékmenedzsere. Egy prognózis szerint 2020 után várhatóan az egészségturizmus lesz a idegenforgalom vezető ágazata. Miután a társadalom öregszik, ezért az egészségvédelem fokozottan előtérbe kerül. Hangsúlyozta Észak-Magyarország jövőbeni szerepét ebben a munkában, különösen a gyógyvizek hasznosításában. A tapasztalatok szerint egyre nő a kereslet a wellness hotelek iránt, és egyedi élményeket, szolgáltatásokat keresnek a vendégek. Ezért nemcsak ötletekre van szükség, hanem folyamatos fejlesztésekre is. Előreláthatólag 2020-ra tovább növekszik az életmód-tanácsadás szerepe, és egyre inkább ráirányul a figyelem a keleti országokban ajánlott természetes gyógymódok iránt is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.