Minőségi javulást várnak a koronáktól

Várhatóan júliusban jelenik meg az új szálláshely kormányrendelet, amely szabályozza majd a magánszálláshelyek működésének új törvényi feltételeit is. A rendelet külön szól majd az úgynevezett „koronás-rendszerről”, amely segíti majd a turisták tájékozódását is a szállás keresés pillanatában - tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

Magyarországon ma mintegy 32.000 úgynevezett „egyéb szálláshely” működik, amely kifejezés tulajdonképpen azokat a nem kereskedelmi szálláshelyeket jelöli, amelyek maximum 8 szobát adnak ki a turistáknak. Csak Hévízen megközelítőleg ezerre tehető azoknak a családoknak száma, akik szobakiadási engedéllyel rendelkeznek. Ezekben a házakban egyszerre akár hatezer turistát is képes fogadni a város. Éppen ezért Hévíz számára kiemelkedően fontos, hogy a jövőben hogyan módosul majd a törvényi szabályozás – mondta Papp Gábor, Hévíz polgármestere.

Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatója szerint míg a 80-as években, akár a garázst is kivették az NDK turisták, ha balatoni szállásról volt szó, mára azonban magánszálláshelyek esetében is a minőségi, komlpex szolgáltatások lehetnek csak versenyképesek. A hévízi szobakiadók több tagjánál a zárt parkoló, a szobaszéf és a vezeték nélküli internet (WiFi) alapszolgáltatás. Sok vendéglátó azt is megengedi, hogy a vendég házi kedvencével érkezzen.

Lajkó Ferenc, a Hévízi Szobakiadók Szövetségének elnöke, a MOSZ alelnöke mindezekhez hozzátette: a sok különböző szobakiadó közötti eligazodást segíti majd az a „koronás - nemzeti tanúsító védjegy”, amelynek várhatóan külön fejezetet szentel a kormányrendelet. Mint mondta: a Magánszállásadók Országos Szövetsége által kidolgozott védjegyrendszer keretében, a kritériumok alapján két-, három- és négykoronás jelzéseket kaphatnak már most az ellenőrzött magánszálláshelyek.  A minősítés nem kötelező, de az erre utaló jelzéseket 2011 szeptember 1-jétől csak azok használhatják, akiket a szakemberek már besoroltak. Jogosulatlan védjegy használatkor az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jár el, a szálláshely-szolgáltató ugyanis védjegybitorlást is elkövet a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény alapján. A besorolás négy évre szól, de kétévente felülvizsgálják a döntést. Vannak olyan feltételek, amelyeknek mindenkinek meg kell felelnie. Így – többek között – a fűtés, a rendszeres takarítás, a hűtőszekrény, a hulladékszállítás. Ezen felül pontrendszer szerint plusz pontokat kaphatnak olyan szolgáltatásokért, mint a pihenőkert, a kerti grillező, a WIFI, a szauna, a szolárium, a jakuzzi, az őrzött parkoló, a széf, a prospektusok stb. Két koronához harminc, háromhoz ötven, míg a négy koronához nyolcvan pontot kell elérni - mondta Lajkó Ferenc.

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.