Kereskedőházat nyit Szingapúrban Magyarország

Sajtóeseményt tartott május 12-én a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., a Magyar Külgazdasági Szövetség és Magyarország szingapúri nagykövete Budapesten. A kötetlen beszélgetésen a május 28-án Szingapúrban megrendezendő ExhibIT című ICT tematikájú konferenciáról és üzletember találkozóról, valamint a hamarosan megnyíló szingapúri magyar kereskedőházról értekeztek. 

Május végén kereskedőházat nyit Szingapúrban Magyarország – jelentette be Kerekes György, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) vezérigazgatója az Akadémia Klubban tartott sajtóreggelin. A kereskedőház megnyitását követő napon, május 28-án, ExhibIT címmel B2B találkozót szerveznek a városállamban 20 magyar és 100 szingapúri cég részvételével – tájékoztatta az egybegyűlteket Horváth Miklós a Magyar Külgazdasági Szövetség (MKSZ) elnöke.

Az MNKH-t a Magyar Állam hozta létre, és célja, hogy segítse a magyar kis- és középvállalkozások új piacokra lépését. A magyar cégek egy része ugyan szeretné termékeit vagy szolgáltatásait exportálni, de arra már nincs anyagi lehetősége, hogy a célországban saját képviseletet működtessen, ami azonban sok helyen elengedhetetlen feltétele az üzletkötésnek. Ebben tud számukra segítséget nyújtani az ország területén nyitott kereskedőház kapcsolati tőkéjével, finanszírozással és logisztikával – mondta Kerekes.

Magyarország jelenleg 1,5-1,6 milliárd dollár értékben exportál Szingapúrba. Ennek az összegnek a növelése a cél, ezért a keleti nyitás politikájához kapcsolódóan tavaly a szingapúri magyar nagykövetség megszervezte az első szingapúri magyar napokat Enter Hungary néven. Ezt követően novemberben hazánkba látogatott a szingapúri elnök, most pedig kereskedőházat nyitunk a városállamban. Szingapúr nagyon nyitott a magyar termékekre, főleg az ICT, vagyis az infokommunikációs technológiai, valamint a mezőgazdasági és a gyógyászati szektorhoz tartozókra – fejtette ki Faragó Csaba, Magyarország szingapúri nagykövet.

Szingapúrban nagy jelentőséget tulajdonítanak az állami szerepvállalásnak, ezért egy az állam által legitimált kereskedőház előtt olyan ajtók is megnyílnak, amelyek egy vállalkozás számára csak hosszas és nehézkes egyezetéseket követően válhatnak elérhetővé – egészítette ki Szőke István az IJ Communicaton képviselője, a szingapúri magyar kereskedőház szóvivője.

A szingapúri ExhibIT című rendezvény az első a Connect Hungary elnevezésű roadshow során, amelyet a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a Magyar Külgazdasági Szövetség szervez.

A májusi rendezvénnyel fel szeretnénk hívni a szingapúri üzleti körök figyelmét az ICT területen mutatott eredményeinkre. Hazánkban számos innovatív fejlesztés jön létre, amelyek ICT piaci réseket célzó világszínvonalú megoldásokat kínálnak – mondta Horváth Miklós az MKSZ elnöke.

A Connect Hungary roadshow több helyszínen és sok alkalommal, esetenként változó tematika szerint mutatja be Magyarország sikeres ágazatait, cégeit, termékeit, valamint magát az országot is, mint potenciális üzleti partnert. Innen származik a roadshow neve, a Connect Hungary is, hisz azt szeretnénk, ha a világban minél több országnak élő kapcsolata alakulna ki Magyarországgal – tette hozzá Horváth.

A szingapúri megnyitást követően hamarosan egy Vietnámban nyitott kereskedőház is segíteni fogja a roadshow mellett a magyar cégek külpiacokon való boldogulását – jelentette be Kerekes György.

A május 28-i ExhibIT rendezvény helyszínéül a szingapúri Kínai Kereskedelmi Kamara nagyelőadója szolgál.

További információ: connecthungary.com

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.