Kezdődik a busójárás Mohácson

A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel csütörtökön megkezdődnek a mohácsi busójárás idei programjai, melyek közül a jégzajlás miatt elmarad az egyik fő attrakció, a farsangi koporsó Dunára bocsátása.

Mohács önkormányzata kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a busójáráson hat napon át harminc helyszínen reggeltől estig hetven programmal, köztük zenei, táncos eseményekkel és más kulturális szórakoztató rendezvényekkel várják a több tízezres vendégsereget.

Az Ifjúsági Centrumban farsangi készülődéssel induló és a húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló eseménysorozat tucatnyinál is több koncertet, zenei rendezvényt kínál, amelyeken feltűnnek kiváló tamburások, dudások, utóbbiak nemzetközi találkozón "randevúznak" egymással és a muzsikájukat kedvelő közönséggel.

Néptáncbemutatóból, táncházból és bálokból tizenötöt terveznek, a dalosok pedig a hagyományos, immár 41. alkalommal rendezett Schneider Lajos Országos Népdaléneklési Találkozón és a Területi Németnépdal-éneklési Versenyen adnak ízelítőt tudásukból.
A hagyományőrző programokon külföldiek, főként horvátországi előadók is bemutatkoznak, a szerbiai Orpheus Társulat felnőtteknek szóló bábjátékát a Szent János Hotelban láthatják az érdeklődők.

A hajdani mesterek "jeles" tárgyaiból Englert Antal busómaszk-faragó népi iparművész műhelyében nyílik kiállítás. A gyermekeket játszóházi és kézműves-foglalkozásokra invitálják, nekik szól majd a Holló, az Alma együttes és a Kerek Erdő Zenei Műhely produkciója.
A hamisítatlan farsangolásban, vidám bolondozásban ezúttal is a busók járnak az élen: a maszkos, bundás, kereplős csoportok mindennap feltűnnek valahol. Önálló programjaik keretében lesz busólakodalmas, busó táncház, vigasság, bortúra busókkal, továbbá számos bemutató, felvonulás is. A részletes program a busójárás honlapján tekinthető meg.
Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára 2009-ben felvett busójárás idei programjain a tavalyi rekordlétszámnál, a 750-nél is több, várhatóan 800 busó és további 200 maskarás búcsúztatja a telet.

A programok lebonyolítását idén a különösen hideg időjárás és a jégzajlás nehezíti. A korábbi évekkel ellentétben most csak akkor tartják meg a busók farsangvasárnapi dunai csónakos átkelését, ha addig ritkul a jég vagy sikerül jégtörővel biztonságos utat vágni a Mohács-szigetről vízen érkező álarcosoknak. A farsangi koporsó vízre bocsátása elmarad, bár a koporsót ettől függetlenül elviszik a Sokac-révbe, ahol élőzenés táncbemutatóban gyönyörködhet a közönség.
A sokácok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt - meg turistákat, akikből a busójárás ideje alatt több mint 30 ezret is vendégül lát a 20 ezer lelkes Duna-parti város.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.