Ki válik világvezetővé a MICE turizmusban?

Például Abu Dzabi, ha a kormánya nagyívű az ágazatot fejlesztő tervei megvalósulnak. Vajon milyen hatással van az arab világban az elmúlt idők forradalmi, belpolitikai eseményei a térség MICE turizmusára? A kérdést feltették a héten, Abu Dzabiban zajló Gulf Incentive, Business Travel and Meetings Exhibition (GIBTM) MICE szakvásáron. Munkatársunktól

A megkérdezettek 41%-a mondta, hogy előfordultak lemondások, és a lekérések száma is csökkent. Ezen megkérdezettek 19%-a számolt be arról, hogy semmi sem változott az üzletmenetben az események hatására, és hogy 2011-et illetően optimisták. Az összes megkérdezett 53%-a növekdést vár a idei évtől. Abban is egyetértés született, hogy a világgazdaság lassú helyreállása javította a szakterület versenyképességét. Arra a kérdésre, hogy mely eszöközök segíthetik a hivatás turizmus fejlőfdését, 38% válaszolt úgy, hogy a politkai stabilitás mindennél fonotsabb.

Egyiptomban a zavargásokat követően az ország mindent megtesz az egyiptomi munkavállalók 10%-át foglalkoztató turizmus helyreállításáért. Míg tavaly mintegy 13 milliárd dollár bevétele származott turizmusból az észak-afrikai országnak, addig csak a zavargások pár hete alatt 1 milliárdot vesztett. Most azonban mintegy 5 millió dollárt költenek hirdetésre, fam tripek, újságírói tanulmányutak tömkelegét szervezik. Sok egyiptomi szálloda akár 50%-kal is csökkentette árait. Sami Mahmoud, az egyiptomi turisztikai hivatal munkatársa elmondta: a biztonság ad még mindig okot leginkább az aggodalomra. Szerinte négy hónapba is beletelhet, amíg a turizmus helyreáll. A MICE ágazotot illetően Mahmoud elmondta: ez továbbra is meglehetősen kis részt képvisel az ország turizmusában, a képzés, oktatás fejlesztése szükséges a jövőbeni növekedéshez.

Bahrain jelentős összegeket fektet a MICE-ba. Tavaly mintegy 184 millió dollárt költöttek fejlesztésre, jövő évig várhatóan 223,6 millió megy el ugyanerre a zavargások ellenére. Bahrainban úgy vélik: az ország GDP-jéhez eddig is jelentős mértékben hozzájáruló ágazat a jövőben a gazdasági növekedés motorja lehet.

Abu Dzabi teljes GDP-jének 1,2%-a származik turizmusból. Az emírség célja, hogy világvezetővé váljon az üzleti turizmus terén, összhangban a kormányzat hosszú távú, 2030-ig tartó terveivel. Az Abu Dzabi turisztikai hivatal 10 éves terve szerint az emírség a világ 50 legkeresetebb üzleti- és konferencia úti célja közt szerepelne. Ehhez mintegy tízszeresére fejlesztenék a jelenlegi kapacitást, mely az ágazatból származó bevételeket ötszörösére növelné.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.