Ideiglenesen bezár több nemzetközi hírű szentendrei kismúzeum

Költségtakarékossági okok miatt egy hónapra bezár szerdától Szentendre hét nemzetközileg is ismert kiállítóhelye - tájékoztatta az MTI-t a Ferenczy Múzeum igazgatója kedden.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Időlegesen lakat kerül a Vajda Lajos Emlékmúzeum, a Czóbel Béla Kiállítás, az Ilosvai Varga István Állandó Kiállítás, a Népművészetek Háza, az Ámos Imre - Anna Margit Kiállítás, a Kmetty János és Kerényi Jenő Kiállítás, valamint a Barcsay Múzeum kapujára - mondta az intézményeket irányító Ferenczy Múzeum vezetője. Kálnoki-Gyöngyössy Márton hangsúlyozta: a bezárás ideje alatt valamennyi szakmai szabályt betartanak, így például temperált hőmérsékletet biztosítanak a műtárgyaknak.

A döntés hátteréről az igazgató elmondta: a kismúzeumi rendszer sajátos eleme a magyarországi múzeumi struktúrának. Döntő többségük ajándékozás vagy hagyaték útján került az államhoz, amely cserében vállalta annak gondozását és működtetését.

"Ezek finanszírozása ma nem megoldott, Szentendre - valamint a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) utódjaként a Ferenczy Múzeum - pedig különösen nehéz helyzetben van, mert a fenntartó nem megyei jogú város, annak pénzügyi lehetőségeivel" - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a múzeum és az önkormányzat írásban jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális Államtitkárságának, hogy az úgynevezett kismúzeumok működtetése nagy terhet ró a fenntartóra.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton hangsúlyozta: a város és a múzeum vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy Szentendre a megye kulturális fővárosaként méltó módon tudja fogadni a művészetek és a festészet szerelmeseit, ezért is fájó, hogy a kiállítóhelyeket egy hónapig zárva kell tartani, a nehéz anyagi körülmények miatt pedig további korlátozásokra is szükség lehet az érintett intézmények esetében. "A Ferenczy Múzeum jelentősen csökkentette a dologi és személyi kiadásait, a drasztikus létszámleépítés és a költségek lefaragása után azonban már nincs további tartalék a rendszerben" - mondta. Mint fogalmazott, azt szeretnék elérni, hogy az állam járuljon hozzá ezeknek a kismúzeumoknak a fenntartásához.

"Bízunk abban, hogy a kulturális kormányzat a helyzet súlyosságát átérezve támogatást tud adni a hét nemzetközi hírű kiállítóhely működtetésének hosszú távú rendezéséhez" - fűzte hozzá az igazgató.

Az intézmények február 13. és március 12. között tartanak zárva.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.