Lassan indul be a kínai forgalom  

2003-ban Ázsiában Kínából utaztak a legtöbben, több mint 20 millióan külföldre. 2004 első 5 hónapjában már több mint 11 millióan tették ugyanezt.  

Ha ez az ütem megmarad, akkor év végéig közel 30 millióan látogatnak külföldre, ami azt jelenti, hogy 25-30%-kal nő idén a kiutazók száma. A potenciális vevőkör, azaz a középosztály tagjainak számát 200 millióra becsülik. A WTO szerint 2020-ra Kínából mintegy 100 millió turista fog utazni a világba. Az utazók főleg 40 év felettiek. Magyarországot ezzel szemben még nem próbálják rohammal bevenni a kínai turisták. A viszonylag későn megkezdett marketingtevékenység, a nehézkes vízumkiadás, illetve a nyugat-európai célterületek időközben történt megnyílása miatt a tavaly prognosztizált 100 000 kínai turista helyett alig tízezer érkezik az idén. Bottyán Éva, a Magyar Utazásszervezők és -közvetítők Szövetsége kínai szekciójának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai turisták külföldi utazásaik során tanulni (is) szeretnének. Bottyán Éva cégének nem reprezentatív felmérése, illetve saját tapasztalatai alapján azt mondja, hogy a kínaiak célpontja Európában elsősorban annak nyugati fele, régiónk többnyire a második európai utazásuk alkalmával következik. A desztinációk között első helyen Franciaország áll, majd Svájc és Olaszország következik. Gyorsan sokat szeretnének látni, ezért részesítik előnyben a 15 napos, 10-12 országot érintő körutakat. Egy országban maximum 2-3 napot töltenek. A Magyarországról hazatért turistáknak legjobban a templomok, épületek tetszettek, de kiemelték még, hogy nálunk tiszta a levegő, kék az ég. Elégedettek voltak az ár-érték aránnyal is. Magyarország messze felülmúlta elvárásaikat. A kínai turisták elvárásai: legyenek kínai feliratok, könnyítsük az eligazodásukat és csökkentsük a kommunikációs nehézségeket. Franciaországban a múzeumokban már láthatók kínai feliratok, a tájékoztatók kínaiul is megjelentek, kínai reggelivel várják őket a szállodában.

 

 


Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.