A három csillagos Kulacs Panzióban tartott tájékoztatón a polgármester kiemelte, hogy a nagy léptékű fejlesztéssel az első hazai integrált látogató centrumot alakítják ki a közkedvelt egri pihenőhelyen. A 380 millió forintos beruházás, amelynek kivitelezését nyílt közbeszerzési eljárás során egy egri vállalkozás nyert el, 2013 áprilisára fejeződik be és a főszezonra már a turisták vehetik birtokukba a létesítményt. A jelzett keretösszegből 323 millió forintot az Európai Unió biztosít, valamint a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Az új turisztikai látogatóközpont a cselekvésre, a mozgásra, a közös családi programokra ösztönöz - hangsúlyozta Habis László. A projekt révén olyan egyedülálló, az aktív- és az ökoturizmust népszerűsítő elképzeléseket valósítanak meg, amelyek szakmai tartalmunkban jelenleg egyediek hazánkban. A fejlesztésekkel magas színvonalú turisztikai termékeket kínálnak majd és ezekkel is mérséklik a Szépasszonyvölgy szezonalitását. A történelmi egri borvidék kiemelt helyszínének számító völgy kínálatában jelenleg a hagyományos borkóstoláshoz és vendéglátáshoz kacsolódó elemek dominálnak. A fenntartható turizmus érdekében viszont olyan szolgáltatások kialakítására törekszenek, amelyek jól illeszkednek a helyi adottságokhoz, a vonzerőkhöz, de ezeket új kínálati elemekkel egészítenek ki.
A turisztikai projekt ezért fontos elemeket tartalmaz. Megújítják a szabadtéri színpadot és kibővítik a nézőteret. Átépítik a jelenlegi vizesblokkokat és az öltözőket. Az új épületegyüttes látogatóközpont lesz, melyben egy információs bázis is helyet kap. Az integrált látogató centrumban a borkészítés és a szőlőművelés történetét felölelő kiállítást rendeznek be a modern interaktív technikák alkalmazásával. A gyermekeknek játszóházat nyitnak megőrzővel, a szülőknek pedig egészség-sarkot rendeznek be. A Márai Sándor emlékszoba az új kínálat egyik fontos eleme lesz, ahol az író életével, műveivel- például a borokra vonatkozó írásaival - ismerkedhetnek meg a látogatók, művészeti programok keretében, színészek közreműködésével. Itt dokumentum- és játékfilmeket is vetítenek, illetve ismeretterjesztő előadásokat is tartanak majd. Ezzel a létesítménnyel Eger bekapcsolódhat az országosan meghirdetett Márai-programba, melynek keretében az olvasás népszerűsítésére kiemelt figyelmet fordíthat a város a bor és a kutúra kapcsolatára.
A fejlesztések része a kalandpark is, amely játszó- és pihenőhelyként szolgál. Ezzel az Egerbe érkező iskolacsoportok célpontja lehet a Szépasszonyvölgy. Az ökoturisztikai útvonal kialakításával pedig valamennyi korosztály közelről ismerheti meg a völgy nevezetességeit. A felsorolt újdonságokkal tehát a Szépasszonyvölgy turisztikai kínálatában megjelennek a családok, az iskolai csoportok kikapcsolódási- és élményszerzési lehetőségei. A bővülő szolgáltatásokkal az önkormányzat új szabadidős és rekreációs ajánlatokat kínál a város lakóinak, illetve az odalátogató hazai és külföldi vendégeknek.