London számít a magyarokra

Nagy-Britannia beutaztató szakmai vására, a British Travel Trade Fair (BTTF) történetében az idei volt a legnagyobb. A 400 kiállító ajánlataira 2500 látogató volt kíváncsi. A márciusi rendezvényt kísérő konferenciákon kiderült, az Egyesült Királyság elsősorban a nyugati és tengerentúli turistákra számít, de a brit főváros öt éven belül éppen hazánkból reméli a legnagyobb növekedést.

Az Egyesült Királyság vezető úti célja London, ahova nagyságrendekkel több turista érkezik a tengerentúlról, mint Európa más nagyvárosaiba. 2005-ben közel 14 millió turistaérkezést regisztráltak távoli országokból. A közeljövőben Ázsiából várható nagyobb megugrás a turistaforgalomban, de Közép-Kelet-Európa is jól teljesít. Ugyan Magyarország és Kína közel azonos és egyelőre meglehetősen szerény volument képvisel a brit főváros beutazóturizmusában, de a Visit London várakozásai alapján a következő fél évtizedben a legnagyobb növekedést produkálja majd a két ország az összes fontos küldőpiac közül. Kínának 33, hazánknak 30 százalékos növekedést jósolnak. A küldőországok rangsorában 2005-ben a 23. helyet elfoglaló Magyarországot 2010-ben a 10. helyre prognosztizálja a londoni turisztikai marketingszervezet. Elképzelései szerint az évi 121 millió magyar turistaérkezés az évtized végére 439 millióra növekszik Londonban, a magyar turisták jelenlegi 55 millió fontos költése pedig 199 millióra duzzad.

Minőség, rock, kultúra

Nagy erőkkel kezdte meg az előkészületeket a 2012-es olimpiára a brit főváros. A Visit London júliusra ígéri a nyári játékok sikeres megrendezését célzó turizmusstratégia megjelentetését. 2012-ig olyan új vonzerőkkel gyarapodik London, mint a 2007-ben megnyíló, futurisztikus kialakítású koncert- és sportaréna, a 23 ezer főt befogadó O2.

Az Egyesült Királyság összes országa, de legfőképpen Anglia arra törekszik, hogy kimagasló színvonalú turisztikai termékeket vigyen piacra, mivel a minőségben látják a megmaradás lehetőséget az éleződő turisztikai világversenyben. Anglia be is vezette az Enjoy England minőségi védjegyet, amely csak a megfelelő színvonalon működő szolgáltatókat illeti meg.

Jelenleg 230 ezren tüntethetik fel a védjegyet, a Visit Britain kizárólag ezeket a szolgáltatókat segíti piacra külföldön. 2007-ben új tematikus túraútvonalat népszerűsít Anglia England Rocks! címmel, amely a hajdani és kortárs brit rock- és popkultúrához kapcsolódó fontos helyszíneket öleli fel. Az ország turizmusa számára nagy lehetőségeket tartogat a jövő év: Liverpool lesz 2008- ban Európa egyik kulturális fővárosa. A város vezetése úgy számol, a rendezvénynek köszönhetően 1,7 millióval több turista érkezik majd a megszokottnál.

Wales, a golf hazája

A britek körében kiugróan népszerű Wales arra törekszik, hogy hasonlóan kedvelt legyen a nemzetközi turisták számára is, hogy megnyújtsa a külföldiek tartózkodását, és évi hat százalékkal növelje kiadásaikat. 2007-es marketingtervében kiemelt szerepet kapnak az aktív turizmus lehetőségei, a túrázás, hegyi kerékpározás, vadvízi evezés és horgászat. Tekintve, hogy Wales 200 golfpályával büszkélkedhet, a golfturizmus önálló soron szerepel az ország marketingtervében. 2010-ben Wales ad otthont a sportág legrangosabb eseményének, a Ryder Cupnak. A Deganwy Quay tengerparti projekt részeként világörökségi helyszín szomszédságában még az idén megépül egy ötcsillagos, 75 szobás spa- és wellnesshotel Walesben, amelyről bizonyára még többet hallhatnak, akik részt vesznek az első walesi B2B turisztikai vásáron október 2–-4 között Llandunóban.

Erősítenek a skótok

Skócia Waleshez hasonlóan főként a tartózkodást és a költést növelné, de a közelmúltban új küldőpiacokat is szerzett a légijárat-nyitások ösztönzésével. 2015-re 50 százalékkal szeretné gyarapítani a turisztikai bevételeket, hogy azok elérjék a 2,1 milliárd fontot. Fontosnak tekinti a hivatásturizmust: Glasgowban és Birminghamben konferenciaközpontok fejlesztése indulhat meg. A MICE-szegmensből befolyó összegek az összes idegenforgalmi bevétel 21 százalékát teszik ki Skóciában. Az Egyesült Királyságban rendezett konferenciák 30 százalékának Glasgow, Edinburgh és társai adnak otthont. A Visit Scotland 550 000 fontot költ új marketingtechnológiákra.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.