Magyar–osztrák borbemutató Londonban

A két ország legjobb borait egyszerre mutatták be angol borszakértőknek Londonban október 12-én.

A szakmai szeminárium az ITD Hungary Masters of Wine Intézet (Institute of Masters of Wine) az Osztrák Bormarketing Szervezet (Austrian Wine Marketing Board) és az Esterházy Alapítvány együttműködésének köszönhetően jött létre.

A rendezvényen – amelyen mind Ausztria mind Magyarország londoni nagykövete részt vett – a két ország 10-10 bort mutatott be vezetett kóstoló keretében. Először az osztrák Wachau és a mi Somlónk mutatkozott be, majd a mindkét országban népszerű kékfrankosok következtek (magyar részről a Soproni, az Egri, a Mátrai, illetve a Szekszárdi borvidékről), végül édes borokkal zártak, amelyben hazánk három, 6 puttonyos tokaji aszúval képviseltette magát.

Az ITDH a magyar bor leghatékonyabb képviselője

Az ITD Hungary közleménye szerint kiemelt ágazatként kezeli az árutermelő borászatot, 2010 eleje óta nyolc borpromóciós programot szervezett. Év végéig még további két programja lesz, októberben, illetve novemberben.

Az októberi esemény keretein belül hét országból érkeznek majd hozzánk borpiaci szakértők. Novemberben pedig az ITD Hungary önálló magyar standdal jelenik meg Délkelet-Ázsia legfontosabb borkiállításán, a Hong Kong International Wine Fair-en.

A borágazat ismert szereplői azt mondják, valóban az ITDH végzi a leghatékonyabb bormarketing-munkát az utóbbi időben. A londoni eseményre is olyan borokat vittek, amelyek minősége mindenképpen alkalmas az ágazat hírnevének öregbítésére.

Na, milyen a lista?

A bemutatott somlói borok listája:

Somlói Apátsági Pince Olaszrizling 2009, Kreinbacher Birtok Kőkonyha 2008, Hollóvár Hárslevelű magyar kékfrankosok: Heimann Családi Birtok Baranya-völgyi Kékfrankos 2007, Karner Gábor Vitézföld Kékfrankos 2007, Ráspi Gneis Kékfrankos 2007, Kaló Imre Kékfrankos 2002.

Édes borok: Disznókő 6 puttonyos Tokaji Aszú 1999, Patricius 6 puttonyos Tokaji Aszú 2003, Királyudvar 6 puttonyos Tokaji Aszú Lapis 2005.

Az osztrákokat is a legjobbak képviselték a wachaui Weingut Knolltól a kékfrankos-specialista Albert Geselmannon és Weingut Prieleren át a Schloss Esterházyig, Alois Kracherig és Heidi Schröckig.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.