Malév – egy éve a sírban, utód nélkül

Egy év nagy idő. Különösen Európa nyitott égboltján, ahol alig várja egy-egy légitársaság, hogy helyére ugorhasson egy-egy jól jövedelmező járatnak, ha annak üzemeltetője kidől a sorból, ahogy történt ez a Malévvel 2012. február 3-án, 66 éves korában.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Hamarosan elindult a Magyar Nemzeti Légitársaság megőrzéséért nevű civil mozgalom, de hiába fogott gyűjtésbe, máig nem alakult meg a Magyar Nemzeti Légiforgalmi Vállalat (Manlév). Létrejött a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) is, és bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) több ízben kifejtette, hogy gondolkodnak egy új, „Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozásán”, az ügyben előrelépés nem történt.

A Malért kockázati tőketársaságok bevonásával képzelte el a Bluenose Airways-nek keresztelt vállalat létrehozását. Április közepén még javában az új légitársaság szakmai szempontrendszerének összeállításán dolgoztak, hogy aztán alig 10 napra rá belső konfliktusoktól terhelve, átalakulás előtt a Malértnek még a honlapja is megszűnjön.

Míg a Bluenose józanabbnak tűnő kezdeti 10- 12 gépes flottával indult volna, addig a nemrég újra előkerült HWA, Hungarian World Airways maga a nagyot álmodni merés netovábbja. A meglehetősen egyszerű megjelenésű és akadozó angolságú honlapon egy külsejében vegyes érzelmeket kiváltó, de annál ambiciózusabb flotta szerepel; széles törzsű A330-asok és A340-esek. Ezekbe bőven belefér a hosszú távú járatokon a turista osztályon ígért utasonkénti 55 kilós csomagkeret. Természetesen érdekelt volna minket, hogy mindezt miből és hogyan, de kérdéseinkre választ többszöri megkeresésünkre sem kaptunk, sem szóban, sem írásban. A HWA még el sem indult, de első üzleti évének végére már 10 milliós, 90 százalékban átszálló utasforgalommal kecsegtet, mely első évében akár még egy öbölbeli légitársaságnak is becsületére válna. A cég első embere, Csíky L. László tavaly szeptemberben a HVG-nek várhatóan 6-800 millió dolláros hitelről számolt be Eközben a „magyar” fapados Wizz Air megpróbál a Malév romjain előrejutni, jelentős kormányzati hátszéllel. Kijevet és Tel-Avivot már megszerezték, Moszkva és Isztambul meghódítása azonban nehezebb diónak tűnik.

„A Malév hungarikum volt. Aki a légitársaság repülőgépének fedélzetére lépett, Magyarországon érezhette magát, a magyar vendégszeretettel, magyaros konyhával és jó borokkal” - hangzott el a 2012. február 13-i menet apropóján. Hungarikum volt. Megszűnt, és ezzel egy csepp Magyarország is eltűnt örökre.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.