Megkezdődött a turistaszezon a szlovák barlangokban

Megkezdődött a barlanglátogatások idei turisztikai évada Szlovákiában, miután az utolsó három - eddig zárva tartott - barlangot is megnyitotta a látogatók előtt a Szlovák Barlangfelügyelet (SSJ).

Szlovákiában 44 - az ország legjelentősebb természeti örökségét képező - barlangot tartanak nyilván. Ezek közül 12 a nagyközönség számára is látogatható. Nagy részük egész éven át nyitva tart, ám hármat - a Demenovai-jégbarlangot, a Dobsinai-jégbarlangot és a Harmaneci-barlangot - csak a turistaszezon kezdetekor, május közepén nyitnak meg.
Az idei év első négy hónapjában közel 32 ezren látogattak el a szlovákiai barlangok valamelyikébe. Ez ötezer látogatóval volt kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Lubica Nudzíková, a Szlovák Barlangfelügyelet munkatársa szerint ez nem az érdeklődés hiányának, hanem a jól sikerült téli szezonnak tudható be, ugyanis jó hóviszonyok esetén kevesebb turista szervez olyan kiegészítő programot, mint amilyennek a barlanglátogatás számít.
Szlovák Barlangfelügyelet által közölt adatokból kitűnik, hogy a belépők árai a tavalyi árakhoz képest az összes szlovákiai barlangban változatlanok maradtak, vagyis a legolcsóbb gyerekbelépők ára az idén is 2 eurótól kezdődik, a legdrágább felnőttjegy pedig 14 euróba kerül. Árváltoztatás tehát nem, másrészt viszont több újítás várja az idei szezonban azokat, akik a szlovákiai barlangok valamelyikének meglátogatása mellett döntenek. A Harmaneci barlangban például új biztonsági elemeket és környezetbarát világítást telepítettek, a Bélai barlang - a Tátra egyetlen turisták számára is nyitott barlangja - pedig a közönség előtti megnyitásának 130. évfordulóját ünnepli az idén.
Az egyes barlangok nyitva tartásáról és belépőinek árairól az érdeklődők aktuális információkhoz - több nyelven, köztük magyarul is - a Szlovák Barlangfelügyelet - a www.ssj.sk címen elérhető - honlapján juthatnak.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.