Négycsillagos szálloda nyílt a Soroksári-Duna-ág partján

Turisztikai szempontból jóformán kihasználatlan terület a természeti értékekben gazdag Soroksári-Duna-ág. Ezért különösen szerencsés, hogy egy négycsillagos szálloda nyitotta meg kapuit a napokban Pesterzsébeten, közvetlenül a folyóparton.

A Duna Garden Hotelben a rövid próbaüzemet követően a minap rendezték meg a hivatalos megnyitót. A rejtélyes módon évek óta zárva tartó, bár kiváló adottságokkal rendelkező pesterzsébeti gyógyfürdő szomszédságában, egy egykori csónakház és egy csárda korhű felújításával született meg a 21 szobás hotel és a 200 fő befogadóképességű étterem.

A telek a kerületi önkormányzat tulajdonában maradt, a fejlesztő cég 30 évre bérli az ingatlant. A beruházók igyekeztek pályázati forráshoz jutni a fejlesztéshez, de pályázatuk sikertelen volt, így hiába a hiánypótló szolgáltatás és az energiatakarékos, hőszivattyús fűtési rendszer, kénytelen voltak önerőből finanszírozni az építkezést.

A szálloda igazi különlegessége, hogy a szálló-, illetve éttermi vendégek közvetlen közelről gyönyörködhetnek a Kis-Duna-ág szépségében, és akár a lábukat is a vízbe lógathatják a teraszon.

Aki igazán stílusosan akar megérkezni, annak rendelkezésére áll a 19 állásos yachkikötő, bár tény, hogy a hajók a környezetvédelmi előírások miatt csak 15 km/órás sebességgel haladhatnak az ágon. De annál jobb, legalább mindenki láthatja, ki érkezik éppen ebédre.

A horgászokat, kajakosokat, hajósokat nyáron külső grillterasz is várja egyébként, ahol frissen sülteket, főleg halakat szolgálnak fel.

A szobákat letisztult dizájn jellemzi, a luxust kedvelőknek ajánlják a lakosztályokat, ahol élménykád és infraszauna is a berendezés részét képezi. Gondolnak az esküvői csoportokra is: ha valaki náluk rendezi lakodalmát, az ifjú pár a luxuslakosztály kényelmét élvezheti.

A 100 férőhelyes terasz mellett egy vip-terem és egy szivarszoba is a vendégeket várja.

A kiváló kilátáson, a csenden, a jó levegőn, a színvonalas belsőépítészeti kialakításon túl elsősorban különlegesen magas színvonalú konyhájával kíván hódítani a Duna Garden. Amint azt a tulajdonos házaspár egyik tagjától, a korábban Csepelen a vendéglátásban tevékenykedő Martzné Gál Zsuzsannától megtudom, egy véletlen folytán sikerült megnyerniük szaktanácsadónak dr. Kiss Jánost, a Hyatt szállodalánc főséfjét.

Ő azon kevesek egyike, aki szakácstudományból doktorált, és a mai napig ott van minden új Hyatt szálloda megnyitóján a világ különböző pontjain. Minden év egyik felét Chicagóban tölti, a másikat Magyarországon. Ráadásul ezer szállal kötődik a Kis-Dunához, középiskolába például itt, Erzsébeten járt. Talán ezért is vállalta a felkérést, és adott tanácsot heteken át a konyha beindításához.

Az étlap Kiss magas szintű szakmai elvárásainak megfelelően állt össze, az alapelv a Comfort Cuisine volt, vagyis tradicionális ételeket kínálnak a legjobb alapanyagokból, egyszerűen, de profi módon elkészítve. Találunk nálunk kacsmáj terrine-t és Hawaii tonhal „toki”-t egyaránt, de erdei gombás ravioli és falusi tyúkhúsleves is szerepel az étlapon.

Lehet náluk friss kocsonyát is enni, meg klubszendvicset és Chicago burgert, de az igazi különlegesség az amerikai alapanyagból készülő steak-ek sora. Ebben a kérdésben sem ismer a konyha megalkuvást, Bécsbe járnak ki a tulajdonosok az oda Amerikából repített friss bélszínért.

Reméljük, a Duna Garden példája ragadós lesz: előbb-utóbb újra megszépül, éttermekkel, szórakozóhelyekkel népesül be a Soroksári-Duna partja Pesterzsébettől Soroksárig, hiszen ez a környék méltó versenytársa lehetne a III. kerületi Római partnak, vagy akár Belgrád turisztikailag sokkal ügyesebben kihasznált folyópartjainak. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.