Nőtt a forgalom a szálláshelyeken januárban

Januárban kedvezően alakult a vendégforgalom. A forgalom háromnegyedét képviselő szállodák vendégforgalma is élénkült, melyben a négycsillagos házak szerepe volt meghatározó, de szinte minden kategóriában emelkedést regisztráltak az egységek. Összességében januárban a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma dinamikusan nőtt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentésében.

Januárban a kereskedelmi szálláshelyek évek óta az éves vendégforgalom 4–5%-át fogadják. A külföldi vendégek 502 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 18, az éjszakáké pedig 19%-kal nőtt 2011. január hónaphoz viszonyítva. A legjelentősebb küldő országok közül – Lengyelországból, Ausztriából – érkezett vendégek eltöltött éjszakáinak száma csökkent, az olasz vendégéjszakák száma stagnált, míg a Németországból, Oroszországból, Franciaországból, Csehországból, Romániából az Egyesült Államokból, valamint az Egyesült Királyságból érkezett vendégek éjszakáinak száma nőtt.

A külföldivendég-forgalom jelentős részét fogadó szállodákon belül – a kétcsillagos egységek kivételével – minden kategóriában számottevő volt a növekedés. A külföldi vendégek száma mindegyik turisztikai régióban emelkedett. 

Az év első hónapjában a belföldi vendégek 461 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A vendégek száma 3,5, az éjszakáké 2%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vendégforgalom növekedése kilenc turisztikai régióból ötöt érintett. A belföldivendég-forgalom 81%-át fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 4%-kal bővült. 

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 33%-os volt, ezen belül az ötcsillagosok 45, a négycsillagosok 39%-os foglaltságot értek el. A szállodai kihasználtság összességében 2,1 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A gyógyszállodák szobáinak igénybevétele is átlagon felüli: 46% volt.

Januárban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 3%-kal nőtt (14 247 forint), az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 10,5%-kal (4722 forint) emelkedett 2011 azonos időszakához viszonyítva.

Budapesten a vendégforgalom döntő részét fogadó három–öt csillagos kategóriákban a szobák átlagára januárban 8900 és 27 700, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 2200 és 11 500 forint között alakult.

A kereskedelmi szálláshelyek összes árbevétele 15%-os folyó áras emelkedéssel kedvező képet mutatott januárban, miközben a szálláshely-szolgáltatás árindexe 2,4%-os inflációt mutat. A kereskedelmi szálláshelyek az év első hónapjában összesen 15 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 7,6 milliárd forint volt. A forint/euró árfolyam 307 forint volt januárban, 32 forinttal (12%-kal) gyengébb, mint egy évvel korábban.

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján januárban még 1518 egység fogadott el fizetőeszközként üdülési csekket és már 984 egység Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek januárban 441 millió forint értékben fizettek ezen fizetőeszközökkel a szálláshely-szolgáltatásokért, melyből az üdülési csekkek aránya 94% volt. Az összeg megfelelt a belföldi szállásdíjbevétel 18%-nak. 

Budapesten a belföldivendég-éjszakák számának visszaesése mellett – a külföldivendég-forgalom dinamikus növekedésének eredményeképpen – a vendégforgalom összességében 15%-kal emelkedett. 

A szálláshelyi kapacitásra egyszerre volt jellemző, hogy a gazdasági környezet változására a szállodák, a panziók, a kempingek stb. egy része beszüntette működését, míg mások bővítették a kínálatot. Ennek eredőjeként 2012. január 31-én a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2090 volt, ezen belül 828 szálloda 49 ezer szobával, 851 panzió 9 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 411 volt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.