Örökre a hullámsírban maradhat az AirFrance-gép áldozatainak többsége

A brazil hadsereg azt fontolgatja, hogy leállítja a június elsején lezuhant repülőgép áldozatai utáni keresést, mivel péntek óta egyetlen holttestet sem sikerült találniuk, az esély erre pedig napról napra csökken. Időközben az Air France az összes érintett gépén lecserélte a sebességmérő szondákat. A légitársaság annak ellenére tett így, hogy azóta már több érintett is kételkedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy tényleg ezek meghibásodása tehető felelőssé a tragédiáért.

Egyre csökken annak az esélye, hogy a brazil hadsereg a június elsején lezuhant AirFrance-gép újabb áldozataira bukkanjon, ráadásul péntek óta egyetlen újabb holttestet sem találtak. (A hétvégén hat holttestre francia egységek bukkantak rá, jelenleg 49 a megtalált áldozatok száma - a szerk.) Ezt figyelembe véve a brazil haderő egyik szóvivője nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy leállítják a keresést, írja a Spiegel.

Több mint ezer katona bevetésben

Helyi illetékesek korábban még azt állították, hogy június 19-ig mindenképpen folytatják az akciót. A legújabb hírek szerint azonban már nincs ilyen határidő: mostantól kétnaponként megvizsgálják, van-e még értelme a további keresésnek. Ha úgy döntenek, hogy nincs, akkor az áldozatok mintegy négyötöde (összesen 179 utas) örökre az Atlanti-óceánban marad. A brazil hadsereg gépei eddig mintegy 1000 repült órát töltöttek az áldozatok és a roncsok utáni kutatással. A műveletben több mint ezer katona vett részt a tengerészetnél és a légierőnél szolgálók közül, radarral pedig az Atlanti-óceán mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi területét vizsgálták át. Múlt héten a helyszínre ért a fekete doboz felkutatásával megbízott francia atomtengeralattjáró is, azonban továbbra sem sikerült annak nyomára bukkannia.

Amíg a lezuhanás körülményeit rögzítő black boxot nem sikerül megtalálni, addig nehéz lesz biztosat mondani a tragédia okát illetően. A holttesteken végzett vizsgálatok alapján szakértők mindenesetre arra a következtetésre jutottak, hogy a repülőgép már a levegőben darabokra hullott – ennek oka azonban nem ismert. Annyi biztosnak tűnik, hogy robbanás nem történt a fedélzeten.

Kicserélték a sebességmérőket

Időközben egyre többen vonják kétségbe azt a teóriát, miszerint a sebességmérők állítólagos meghibásodása és az annak következtében fellépő sebességproblémák vezettek a katasztrófához. Ennek ellenére az Air France – biztos ami biztos alapon – lépett, és mostanra minden Airbus A330-asán és Airbus A340-esén modernebb készülékekre cserélte le azokat. Ezt a légitársaság egyébként már a tragédia előtt megkezdte, annak hatására pedig meggyorsította a folyamatot.

Újabb hír a tragédiával kapcsolatban, hogy az Air France valószínűleg 67,4 millió eurós kártérítést kaphat különböző biztosítóktól. (A lezuhant gép katalógusára egyébként 180,9 millió euró.) Az egyelőre még nem tisztázott, hogy az áldozatok hozzátartozói mekkora kártérítésre számíthatnak a légitársaság részéről.(Menedzsment Fórum)


Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.