Világraszóló terroresemény miatt, Anders Behring Breivik robbantásos merényletéről és sorozatgyilkosságáról tudósítani mentem Norvégiába, de ha már arra jártam, megnéztem azt is, amit egy kirándulónak látni illik a skandináv vidéken. Az első és legfontosabb benyomás, hogy Oslo nagyon élhető város – gyalog bejárható, rengeteg bicikliút, park és köztéri pad csábít a szabadban végzett időtöltésre. A másik, ami azonnal szembetűnik, hogy szinte megfizethetetlenül drága a Kelet-Európából érkező turistának, nem véletlenül választotta tavaly a világ legdrágább városának egy patinás svájci pénzintézet.
Horrorárak, elszállt összegekért szállodai szobák
Egy sör kétezer forinttól indul, a gyorsétteremben a hamburgermenü kétszer ennyit kóstál, és egy villamosjegyet sem úszunk meg ezernégyszáz forintnál kevesebbért. Az ebéd vagy vacsora áráról pedig jobb nem is beszélni… Beülünk az egyetemisták által kedvelt, a város legolcsóbbjának mondott Tullins Caféba, ahol két egyszerű főételért, egy levesért és két korsó sörért huszonegyezer forintot vonnak le a bankszámlámról. Igaz, cserébe jó hangulatú helyen, csevegő fiatalok között tölthetjük el az estét.
Már a világhálós foglalásnál kiderül, hogy aludni sem lesz olcsó
mulatság a hatszázezres lélekszámú városban. A szálláskereső oldal által feldobott ajánlatok zöme a kétszemélyes szobáért a háromszáz dollár/éjszaka fölötti sávban mozog, és azonnal nyilvánvaló, hogy ezért az árért cserébe nem jár még ötcsillagos kényelem. Kicsit olcsóbb a Thon-lánc házaiban, és már-már gyanúsan olcsónak tűnik a hálózathoz tartozó Stefan Hotel százhúsz dolláros ajánlata. Később kiderül, hatalmas szerencsém van az akcióval: a helyszínen fizetve ugyanis – és most már a neten foglalva is – náluk is háromszáz dollár fölött vehető ki egy szoba. A Thon-lánchoz tartozó házból különben majd minden utcában vagy egy a norvég fővárosban, és azzal is „mákom van”, hogy a miénk az abszolút belvárosban fekszik, majd minden elérhető néhány perces sétával.
Pazar jólét és nyárfából készült kávégép
Oslo nem nagy, ellenben meglehetősen régi: az egykor Christianiának hívott település lassan ezeréves, még 1048-ban alapította Harald Hardrada király. Ez Európa leggyorsabban növekvő települése, és nem is véletlenül: Norvégiában az átlagfizetés ugyanis kilencszázezer forint körül van. Oslo környékén az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék több mint duplája az EU átlagának (évi ötvenezer euró).
A jólét szó szerint az utcákon érződik. Kisimult arcú, jól öltözött emberek szürcsölik a tradicionális délutáni kávét skandináv aprósüteménnyel, élvezve a nem túl hosszú nyár fényeit. A Karl Johans promenádon (ez a norvég főváros Váci utcája) érdemes beülni a Grand Hotel Oslo teraszára, ahol, ha fellapozzuk a luxusszálloda vendégkönyvét, az elmúlt százharminc év világsztárjainak és uralkodóinak bejegyzéseit olvasgatva kortyolgathatjuk a nyárfából készült dizájnkávégépen lefőzött feketét.
A mester és alkotásai
Ha már az ember egyszer ebbe a városba vetődik, mindenképp érdemes betérni a Nemzeti Galériába. Igaz, a leghíresebb hazai festőnek, Edward Munchnak saját múzeumot szenteltek, ahol ötezer alkotása van kiállítva, de a két legismertebbet, a Sikolyt és a Madonnát a Nemzeti Galéria falain őrzik. A hányatott sorsú alkotásokat (többször, legutóbb 2004-ben rabolták el fegyveresek, hogy aztán évekkel később egy autó csomagtartójában találják meg a sérült képet) egyszerű plexi előlap védi, de a többi teremben látszólag védelem nélkül lógnak a falon a felbecsülhetetlen értékű alkotások, köztük Cézanne, Manet, Renoir és Degas műremekei. Kötelező program lehet még kilátogatni a Vigeland parkba, amely a legnagyobb, egyetlen művész munkái által benépesített szoborpark a világon. A több mint kétszáz alkotás tulajdonképp Gustav Vigeland életműve: bronz-, gránit- és kovácsoltvas alkotások öt csoportban, egy nyolcszázötven méteres tengely mentén. Ebben a parkban van a nemzeti színház is, gyönyörű rokokó előtérrel.
Nyugalom, barátságosság és égbe szökő lakásárak
Aki kortárs építészetre vágyik, sétáljon el a központi pályaudvartól nem messze, a kikötőben felépített új operaházhoz. Az Oslo fjorddal szemben, a Bjorvika-félszigeten felhúzott modern épületet egy helyi tervezőiroda álmodta meg. Hatalmas üvegfala nem sokkolja az embert, inkább meghódításra biztat: két oldalt, egy lankás emelkedőn lehet felgyalogolni a tetejére. A „márványszőnyeg” kialakítása is gondos tervezés eredménye: mintázata, vízelvezető árkainak kialakítása, pihenői annyira barátságosak, hogy azonnal belakták az emberek, és hajnaltól késő estig tele van látogatókkal. A polgármesteri hivatal mögött, a régi kikötőben a világ egyik legizgalmasabb ingatlanfejlesztése folyik, amelynek eredményeképpen már most vibráló, divatos és turistákkal teli mólót talál a vendég: trendi éttermekkel (ahol húszezer forintba kerül a főétel), méregdrága boltokkal és fölöttük a világ egyik legfelkapottabb lakásaival. A Tjurholmen félsziget végében tavaly az egyik penthouse lakást rekordáron, 120 millió koronáért (csaknem négymilliárd forintért) értékesítették, ez hatmillió forintos négyzetméterárat jelent.
Válság? Az vajon mi lehet?
Úgy tűnik, a válság a norvégokat nem érte el: az említett félszigeten tavaly kilencszáznegyvenmillió korona értékben adtak el ingatlant. A lakásokat motorcsónakkal is meg lehet közelíteni – hetvenmillióért már egész jó kis vízi járművet láttam az egyik privát kikötőben. Végezetül néhány szót az ételekről. A norvég konyha nem a világ gasztronómiai fellegvára, de azért itt is bőven találni érdekességeket. Mivel igazi tengeri nagyhatalom, a hal minden formában megtalálható: egy jobb szállodában a reggelinek kötelező tartozéka a paradicsomos tőkehal, a hagymás hering, a grillezett lazac és a ráksaláta. Kihagyhatatlan még a kecskesajt, vagyis a geitost, amelynek barnás színe és a karamellára emlékeztető ízvilága csalóka: a látszat ellenére nem ízesítik semmivel. Inni nem egyszerű errefelé: a boltokban csak sört árulnak, bort vagy tömény italokat kizárólag állami üzletekben (rendkívül rövid nyitva tartással), gyakorlatilag aranyáron lehet beszerezni.
Lukács Csaba - Vendég&Hotel 2011. szeptember