Ősztől úgy megújul a keszthelyi Balaton-part...

Mintegy háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part; a projekt támogatási szerződését február 7-én írta alá a Városházán Ruzsics Ferenc polgármester és Breznovits István, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője - tájékoztatta a Turizmus Online-t a keszthelyi önkormányzat.

Keszthely az utóbbi években számos városfejlesztési tervet és ezekhez illeszkedő pályázati projektet dolgozott ki; a Balaton-parti projekttel a város második legnagyobb beruházása indulhat el, a városközpont nagyszabású, csaknem kétmilliárd forint összköltségű fejlesztésével majdnem egy időben. Hamarosan pályázatot ír ki a város a kiviteli tervekre, majd a közbeszerzési eljárást követően várhatóan 2011. szeptemberében kezdődnek meg a munkálatok a területen. A tervek szerint 2012. május elsejére, az idegenforgalmi szezon kezdetére be is fejeződik az építkezés, és már egy megújult sétány és parti rész várja a vendégeket.

A Balaton-part közvetlen parti sávját érinti az elsősorban turisztikai célú beruházás: folytatódik és díszkivilágítást kap a parti sétány egészen a József Attila Vitorlás Sportegyesület (JAVSE) kikötőjéig. Megújul a móló bejáratánál található tér: a meglévő virágágyások mellett új növényszigetekkel és szobrokkal bővül. A vasúti sínek után két helyen „fogadópont” kerül kialakításra, melyektől felújított sétány vezet le közvetlenül a partra. A Hullám és Balaton szálló műemlék épületének környezete is megszépül, valamint minőségi utcabútorok, szökőkút és információs táblák egészítik ki a beruházást.

Fontos része a projektnek, hogy a Balaton-part rendezvényhelyszíni szerepét megerősíti, a jelenleginél sokkal alkalmasabb lesz többszáz embert befogadó szabadtéri programok megrendezésére. A Zenepavilon alatt öltözők és raktárhelyiség kerül kialakításra és új nyilvános illemhely is épül.

A projektet kidolgozó városvezetés kiemelten odafigyelt arra, hogy a beruházás család- és gyermekbarát legyen, akadálymentesen tudja mindenki használni, valamint a kerékpárosok igényeit is szem előtt tartották a tervezésnél: több kerékpártároló várja az így érkezőket. Egy felnőtt, szenior játszótér is létesül a parton, melynek eszközeit várhatóan szívesen használják majd a kímélő sportolásra vágyó vendégek.

A város további tervei között szerepel a Helikon park bekapcsolása a projektbe, valamint összefüggő sétány kialakítása egészen a Libás strandig.

A jelenlegi, csaknem 350 millió forint összköltségű beruházás 85 százalékát a támogatási összegből fizeti a város.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.