Ötéves csúcson a magyar turistaforgalom Horvátországban

Több mint 8 százalékkal nőtt 2012-höz képest tavaly Horvátországban a magyar turisták és az ott töltött vendégéjszakák száma, az adatok részben meghaladják a 2008-as összesítéseket - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden az MTI-vel.

Marin Skenderovic arról számolt be, hogy tavaly összesen 360,2 ezer magyar turista látogatott Horvátországba, ami csaknem 1 millió 964 ezer vendégéjszakát jelentett. Ez a látogatók számában 8,4 százalékos, az ott töltött idő hosszát illetően pedig 8,3 százalékos növekedést mutat. A statisztikák szerint utoljára 2008-ban regisztráltak hasonló magyar adatokat, akkor a tavalyinál 10 ezerrel több, 370 ezer turista utazott az adriai államba, de mintegy 30 ezerrel kevesebb vendégéjszakát töltött ott.

A magyarok számára legkedveltebb régió továbbra is hazánkhoz legközelebb fekvő Kvarner-öböl térsége, ahová csaknem 100 ezren utaztak. A második legnépszerűbb célpont az Isztriai-félsziget, a harmadik pedig Split régiója.

A legjelentősebb küldő nemzetek között Magyarország a korábbi évhez hasonlóan 2013-ban is a 10. helyen szerepelt, vendégszámban közvetlenül a szlovákok, vendégéjszakában pedig a britek előzik meg a magyarokat. A növekedés mértékét tekintve azonban Nagy-Britannia és Hollandia mögött Magyarország áll a harmadik helyen.

Marin Skenderovic elmondta továbbá: az elmúlt évben a teljes horvátországi turizmus is növekedést mutatott. Összesen 13 millió vendéget regisztráltak, ami 5,6 százalékos növekedést jelent, ezen belül a külföldiek 11,5 millióan voltak, 6,3 százalékkal többen mint 2012-ben. A horvátországi vendégéjszakák száma csaknem 73,3 millió volt, ami 4,2 százalékos bővülés, ebből a külföldiek majdnem 66,3 millió éjszakát maradtak, 4,8 százalékkal többet a megelőző évi adatnál.

Marin Skenderovic lapunk kérdése elmondta, hogy a lengyel küldőpiac is nagyot nőtt tavaly a vendégszám 17%-kal, a vendégéjszakák száma 20%-kal emelkedett.

A képviseletvezető hangsúlyozta, hogy Magyarországról az egyéni utazók körében az első számú külföldi úti cél Horvátország a vendégéjszakák alapján, a szervezett úti célok közül a harmadik.

A magyar vendégéjszakák fele apartmanban, ¼-e kempingben, ¼-e pedig szállodában realizálódik. 2005 volt csúcsév egyébként a magyar turisták szempontjából, akkor 450 ezer honfitársunk 2,5 millió vendégéjszakát töltött el a szomszédos országban.

Horvátország tavalyi jó szerepléséhez hozzájárult az ország európai uniós csatlakozása, amely rengeteg médiamegjelenéssel járt.

Forrás: MTI / turizmusonline.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.