A halat kíméletesen kiszabadította, majd élve eljuttatta Mohácsra, időközben az akkor még ismeretlen, de jó eséllyel védett tok miatt felvette a kapcsolatot Deme Tamás természetvédelmi őrrel. A dokumentálást követően az egyik helyi bárkába helyezték és a pontos beazonosítás miatt értesítették Sallai Zoltánt és még néhány neves halkutatót, valamint a Halászati Kutatóintézet (HAKI) szakembereit. A specialisták - helyszínre érkezésüket követően - egyértelműen simatoknak határozták, megjegyezve, hogy ez a faj a legveszélyeztetettebb a tokok közül. Az ivari bélyegek alapján tejesnek minősítették. Ezt követően áthelyezték egy szállítótartályba és további vizsgálatokra a HAKI szarvasi telepére szállították, ahol speciális körülményeket biztosítva már előkészítettek egy medencét számára.

A simatokról általában: A tokfélék családjába tartozik. Hengeres testű, nyúlánk hal. Testmagassága az első háti vértpikkely táján a legnagyobb, a farok felé haladva fokozatosan csökken. Határozása a hátvértjei számából, szájnyílásából, bajuszszálaiból, valamint úszóinak sugárszámaiból lehetséges. Eredetileg tengeri hal, de szaporodáskor az édesvizű folyókba vándorolnak. A Duna vízrendszerében élőkről kiderült, hogy a vándorlással felhagyva, az egész életüket édesvízben töltik. Áramláskedvelő faj, főként a nagyobb, tiszta vizű folyók márnazónájában fordul elő. A hímek 6-8, míg a nőstények 12-14 évesen válnak ivaréretté, de utóbbiak csak 2-3 évente ívnak. A lerakott ikrák száma elérheti az 1 milliót. Táplálékát a mederfenéken található apró rákok, rovarlárvák, csigák alkotják, de a nagyobb példányok kisebb halakat is elfogyasztanak. Védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.