Síelő menedzserek és hónapos japán turisták

Sport, kultúra és gasztronómia – három ok, ami miatt érdemes felkeresni a tiroli fővárost.

Innsbruckban télen mindennapos dolog a hódeszkát a hónuk alatt cipelő öltönyös urak és kosztümös hölgyek látványa - a városban ugyanis majd mindenki sportol munka után. Egyebek mellett ezt is megtudhattuk Nicholas Boekdrukkertől, az Innsbruck Tourismus nemzetközi marketing és médiamenedzserétől egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

Az is elhangzott, hogy a városközpontból 20 perc feljuthatunk egy felvonóval 2000 méteres magasságba, ahol bármilyen hegyi sportnak áldozhatunk. A tiroli fővárosban egyébként több mint száz éves múltra tekint vissza a turizmus, 1890-ben már regisztrálták a városba érkező vendégeket, akkor 50 ezren keresték fel Innsbruckot. A korai indulásnak a mai napig előnyét élvezi a város és a tartomány.

2012-ben Tirol végzett az első helyen a vendégéjszakák (kül- és belföldi) számát tekintve. A 44.320.231 tiroli vendégéjszaka az összes ausztriai vendégéjszaka 33,82 %-a volt tavaly. Az ausztriai városok rangsorában 2012-ben Innsbruck a 3. helyen végzett, összesen 1.441.026 vendégéjszakával, csak Bécs és Salzburg előzte meg.

A város kétségkívül legnépszerűbb látnivalója a Swarovski Chrystal World, amelyet egy év alatt 750 ezren keresnek fel. Innsbruck turisztikai sikerterméke a japán piacon a 30 napos (!) program, amelynek keretében a vendégek 4-5 csillagos innsbrucki szállodákban szállnak meg, és onnan indulnak európai nagyvárosokat felfedező csillagtúrára. Boekdrukker megjegyezte, hogy bár több osztrák és német város is megpróbált lecsapni erre a speciális szegmensre, másnak nem sikerült. Ennek oka szerinte a kiváló ár/érték arány, a magas szolgáltatási színvonal és a tökéletes biztonság. A turisztikai termék versenyképességét az is garantálja, hogy a versenyképes áron kínált szállodákat a partner utazási irodák jelentős árréssel tudják értékesíteni. A 125 ezer lakosú városban állítólag 15 éve nem történt gyilkosság. A településen ráadásul 18 gourmet étterem működik.

Kelet-Európában a magyar a második legfontosabb küldőpiac Innsbruck számára évi 25 ezer vendégéjszakával, csak a lengyelek előznek meg minket. Innsbruckban az autó nélküli pihenésre (is) buzdítják a vendégeket, a városban bárhová el lehet sétálni kényelmesen, Budapestről pedig hat óra alatt repíti el az embert a gyorsvonat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.