Ökoturizmusban erősít a nemzeti turizmusmarketing-szervezet

Stratégiai megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt.

Folytatja 2013-ban is a 2007-ben megkezdett együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Erről írt alá stratégiai megállapodást Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár, valamint Denéné Tóth Marianna, az MT Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az Utazás kiállításon.

A Magyar Turizmus Zrt. tájékoztatása szerint a közös munka célja továbbra is a fenntartható turizmus (ökoturizmus) népszerűsítése, és kiemelt figyelmet fordítanak a nemzeti parkokra is. A természetvédelemért felelős tárca és a nemzeti turisztikai marketingszervezet törekvése, hogy az ökoturisztikai programok kínálatába beemeljék a természeti és kulturális örökséggel bíró tájainkat, és védelmükre ráirányítsák a figyelmet - emelte ki közleményében az MT Zrt.

A VM és az MT Zrt. számára továbbra is fontos a látogató- és családbarát szempontok érvényesítése az ökoturisztikai létesítmények tervezése és kialakítása, valamint közös rendezvényeik megszervezése során. Ennek érdekében idén is pályázatot hirdetnek "Az év ökoturisztikai létesítménye" cím elnyerésére.

Kiemelt közös feladat lesz az idén hetedik alkalommal megszervezendő Magyar Nemzeti Parkok Hete: a népszerű rendezvénysorozat alkalmával az ország nemzeti parkjaiban kínálnak változatos lehetőséget Magyarország természeti kincseinek megismerésére - közölte a Magyar Turizmus Zrt.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni

Pesti István: Kiderül, kiben van meg az a plusz, amire érdemes odafigyelni 

A két Michelin-csillagos étterem konyháját vezető séffel többek közt a versenyről és megosztó ételekről beszélgetünk, és mesél arról is, miért nem követi a trendeket.
Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető

Dubicz Borászat: Abban hiszünk, hogy az ikonikus múlt és a modern jövő jól összeegyeztethető 

Az idei újdonságokról és megújulásról a borászat tulajdonosával, Dunai Ágnessel beszélgettünk.
Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél”

Csernus Imre: „Szeretnék már jönni-menni, mint egy falevél” 

Csernus Imrével szőlőről, borokról és a vidéki életről beszélgettünk, és nemrég megjelent könyve kapcsán egy kicsit rólunk, magyarokról is.