Interaktív műhelymunka Szombathelyen

A helyi turizmus szereplőinek összefogására és a város idegenforgalmának fellendítésére hozta létre  tavaly a szombathelyi közgyűlés a Savara Turizmus Nonprofit Kft.-t. A szerveződés szakmai fórumot szervezett partnerei számára. 

Ne a politikusok, hanem az üzleti élet szereplői mondják meg, hogy mit is szeretnének a turizmus területén, fogalmazta a szombathelyi TDM partnerek számára szervezett fórumon Lazáry Viktor, a vasi megyeszékhely alpolgármestere. Arra buzdította az érintetteket, hogy aktívan vegyenek részt TDM szervezet munkájában, hiszen ezen keresztül lehetnek képesek érdekeiket érvényesíteni. A szerveződés által kidolgozott szakmai programokat támogatni fogják a döntéshozók.

Keringer Zsolt, a város informatikai irodájának vezetője azt mutatta be, hogy a turisták miképpen tudják használni a város honlapját, illetve milyen lehetőségeket kínálnak a TDM partnerek megjelenésére. A szakember két újdonságról is beszámolt. Az egyik a honlap mobil verziója, amely az alapvető turisztikai információkra épül. Míg a másik az egyedi portál létrehozásának a lehetősége volt, amikor a felhasználó a saját érdeklődésének megfelelően alakíthatja a honlapot.

Vas megye vasúti közlekedésben kiemelkedő szerepet tölt be a GYSEV Zrt. A cég képviseletében Némethné Gara Ildikó elmondta, hogy aktív szereplői kívánnak lenni a térség turizmusának. A vonalaik mentén fellelhető vonzerőleltárra, különösen a fürdőkre alapozva, maguk szerveznek programokat, de kedvezményes utazási lehetőségeket kínálnak a régió kiemelt programjaira. Készek arra is, hogy TDM tagokkal közös csomagajánlatokat is kidolgozzanak. A GYSEV tervei szerint idén Gyerkőcvonatot indít a gyöngyös falui a Holdfényliget Kalandparkba. A szombathelyi Márton napi vásárhoz kapcsolódva Szent Márton Libavonatot is indítanak majd novemberben.

Vörös-Borsody Csilla, Savaria Turizmus Nonprofit Kft. vezetője egy online aukció lehetőségéről tájékoztatta a fórum résztvevőit. Ebben Stájerország piacvezető napilapja, a Kleine Zeitung kínál az osztrák piacon készpénzfizetés nélküli reklámlehetőséget.

A fórum második fele interaktív műhelymunkával telt, melynek során a TDM partnerek fogalmazták meg véleményüket Szombathely és kistérsége turizmusfejlesztésével kapcsolatban. A szervezők ennek előkészítéseként egy kérdőívet küldtek ki a meghívottaknak. Ebben egyebek mellett arra keresték a választ, hogy a Savaria Karnevál mellett mivel reklámoznák még a várost, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az együttműködést a TDM partnerek között, miképpen tudnák megállítani a turisták számának a csökkenését. Több javaslat is érkezett arra kérdésre, hogy mi legyen Szombathely szlogenje. Ezek között szerepelt a „SzombatHELY, amit Neked is látnod kell!” jelmondat, csakúgy a „Szombathely, a múlt, a jelen és a jövő találkozása” szlogen. A résztvevők elhatározták, hogy a jövőben rendszeresen szerveznek majd hasonló vitafórumokat, ötletbörzéket annak érdekében, hogy minél hatékonyabb lehessen a város idegenforgalmának fejlesztése.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.