Több alföldi turistát csalogatnának a Mátrába

Még több alföldi turistát kívánnak a Mátrába csalogatni idén, ezért fokozott reklám kampányba kezdenek - mondta a Turizmus Online-nak Kósa László, a Gyöngyös-Mátra TDM Egyesület nemrég újjáválasztott elnöke. Mint hozzátette: a síkvidéki megyékben élőkkel szeretnék jobban megismertetni hazánk legmagasabb hegyvidékének környezetét és annak szépségeit.

Ebben elsősorban a Tourinform irodák közvetítésére számítanak. Az egyesület korábban 45 millió forint európai uniós támogatásért pályázott sikerrel, melyhez az önerőt a gyöngyösi önkormányzat biztosította. A program keretében egy épületet újítottak fel Gyöngyösön a Fő téren, ahol megnyitották a Tourinform irodát. Az elmúlt időszakban önálló internetes honlapot is fejlesztettek, amelynek segítségével folyamatosan tájékoztatják a turistákat a gyöngyösi és a mátrai rendezvényekről. Ezzel párthuzamosan kötöttek együttműködést a Károly Róbert Főiskolával, hogy a tudomány eredményeit a napi munkájukban hasznosítsák, valamint a gyöngyösi önkormányzattal is, amely az idegenforgalmi adóból 20 százalékot biztosít a TDM egyesület működéséhez.

Kósa László kiemelte, hogy jelenleg ötvenöt vállalkozás, önkormányzat, civilszervezet, egyház tagja az egyesületnek. A nagyobbak közül említette a mátraházi Residence Ózon Hotelt, az Oxigén-Adrenalin Parkot, a Mátrai Borvidék Hegyközségi Tanácsát, a Mátra Party Kft.-t, a mátrafüredi Anna Hotelt, illetve a Kékes Turista Egyesületet.

A következő időszakban arra törekszenek, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg a Mátra értékeit. Ennek érdekében olyan szervezett programokat dolgoztak ki és ajánlanak 2012-re, amelyekkel felkelthetik a turisták érdeklődését. Ezeket be is mutatják márciusban a budapesti Utazás Kiállításon, de részt vesznek a Békéscsabai Kolbász Fesztiválon is.

Folyamatos munkával azt szeretnék elérni, hogy tovább növeljék a turistáknak nyújtott szolgáltatásaik színvonalát, melynek garantálására etikai kódexek tesznek közzé. Február közepén Mátrafüreden hívják össze azoknak az állami cégeknek a képviselőit, akikkel közösen kívánnak tenni a Mátra infrastrukturális helyzetének javításáért. Ezek mellett elmélyítik kapcsolataikat a térség borászaival, az egyedi élelmiszereket gyártó kistermelőkkel, valamint Gyöngyös hat külföldi testvérvárosával. Ezeknek külön turisztikai programot ajánlanak a Mátrából.

Kósa László az idei programok közül néhány érdekességre hívta fel a figyelmet. Februárban Gyöngyös Szépasszonyvölgyében" a Farkasmályban disznótorost rendeznek. Márciusban " Mátrahegy" elnevezéssel teljesítménytúrát tartanak. Húsvétkor családi tájékozódási versenyre invitálják az érdeklődőket hazánk legmagasabb hegyére. Májusban a "Tiszta Mátráért " hulladékgyűjtő túrát tartanak. Ugyancsak ebben a hónapban rendezik meg a Gyöngyösi Bornapokat, a kisnánai várban pedig az Orbán-napi borünnepet. Júniusban lesz a XVI siroki várnapok ünnepsorozata, majd a Mátrai Múzeumok éjszakája.

Júliusban sörfesztiválra várják az érdeklődőket a gyöngyösi Fő térre. Még abban a hónapban tartják családok részvételével tartják a Sástónál a természetbarát fesztivált. Augusztusban lesz a XII. Gyöngyös Nemzetközi Folklór Fesztivál Gyöngyösön. Szeptemberben kerül sor a Mátra Kör Országúti kerékpárversenyre. Októberben a múzeumok őszi fesztiválját rendezik. Novemberben Mátrafüredre várják az érdeklődőket az ásványgyűjtők XXIV. mátrai találkozójára. Decemberben Lucázás lesz Gyöngyöstarjánban, a helyi borászok bemutatkozásával és népművészeti kiállítással. Szilveszterkor pedig a Gyöngyös-Mátrafüred -Gyöngyös útvonalon éjszakai túrát tartanak.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.