Azért találkoztunk az eredetileg megbeszéltnél kicsit korábban, mert váratlanul külföldre utazik. Snowboardozni megy vagy munkaügyben?
Most munkaügyben. Sokat utazom, már hét országban van irodánk, az ukrajnai a legújabb. Ott még nincs ugyan Port, de dolgozunk azon, hogy el tudjuk indítani.

Azért említettem ezt, mert snow boardkarrierjében érzek párhuzamot a Port történetével. Saját gyártású deszkákat használtak már a nyolcvanas években, és később magyar bajnok lett. A Port pedig szinte egy vidéki sufniból indult ’95-ben.
A furnérlemez alapjául szolgáló deszkákból ragasztottuk össze ezeket, egyébként a mostani snow boardok is hasonlóan épülnek föl. Talán én voltam az első Magyarországon, aki snow boardozott. Az internetben nem voltam első, mert az Nyírő András [Az Index alapító-főszerkesztője – A Szerk.] barátom volt, meg az egyetemen néhány ember, de az elsők között biztosan ott voltam. Érdekelnek az új dolgok, és ezekbe szívesen belevágok.

Legújabban például mibe?
Nagy, korszakalkotó dolgok nincsenek, de megtanultam tisztességesen korcsolyázni, és játszom egy hokicsapatban is. Most is éppen onnan jövök. Ez nekem majdnem annyira érdekes, mint például egy Portot felépíteni. Annak idején volt egy gördeszkagyáram, azt pontosan ugyanolyan komolyan vettem, mint a Portot annak ellenére, hogy az üzleti eredménye a töredéke volt.

Kulturális ajánlólapot már az egyetemen, a nyolcvanas években készített.
Igen, ez egy stencilezett kiadvány volt, félbehajtott A4-es lap, Heti Ajánlat volt a címe. Akkoriban nem lehetett tudni, hogy az egyetemi klubokban mi történik, én meg mivel állandóan jártam ezekbe, először ugyan csak magamnak, de összeszedtem a programokat. Egyetemi lapokba volt behúzva, meg ki volt rakva a karokon. Nagy élmény volt, hogy tízezer darab úgy elfogyott, mint a pinty.

Aztán a rendszerváltáskor szerettem volna csinálni egy újságot, mert az egyetlen Pesti Műsor pont a minket érdeklő alternatív programokat nem dolgozta föl. Ennek Publikum volt a címe, de csak egy próbaszám készült el belőle. Meg a mögötte lévő teljes adatbázis.

Már akkor adatbázisokban gondolkodott?
Akkoriban még nem tudtuk, mire lesz jó egy adatbázis, mert fogalmunk nem volt róla, hogy lesz majd internet. Az volt a cél, hogy megkönnyítsük a munkánkat, mert ilyen típusú lapot adatbázisból sokkal könnyebb szerkeszteni.

A Port.hu-n kifejezetten kevés bannerhirdetés van. Jól feltételezem, hogy a reklámbevételeken túl a B2B-szolgáltatásokból is legalább annyira számítanak bevételekre?
Természetesen. Nagyjából fele-fele a hirdetések és a B2B-bevételek aránya. Mi alapvetően adatbeszállító cég vagyunk, honlapoknak, televíziók elektronikus programújságjainak, wapszolgáltatásoknak, teletextnek adunk el adatokat. Az on-demand szolgáltatásokhoz is adatbázis kell. Magyarországon azoknak, akik digitálisan használnak fel programadatokat, a kilencven százaléka a mi szolgáltatásunkat alkalmazza. Ez nem egyedi dolog, Németországban például a tévéműsor-információt gyakorlatilag mindenki egy helyről szerzi be. Nincs olyan sok szolgáltatóra szükség. Kétféleképpen lehet ezt a munkát megcsinálni: jól vagy rosszul. Akkor kezdődik az a koncert, vagy nem akkor kezdődik? Mozis keresésekre a magyar Google is portos találatokat ad első helyen, és a Google-térkép is a mi POI-adatbázisunkat használja. [Points of interest, azaz érdekes, hasznos helyek – A Szerk.] Egyébként ez egy több országra szóló megállapodás a keresővel.
 

A reklámokat szigorúan fogjuk, régebben még bele lehetett rángatni minket olyasmikbe, mint amikor például a Pepsi reklámja megrázta az egész képernyőt, de ma már nem. Ami zavarja a felhasználót, az hosszú távon nagyon rossz a szájtnak is. Persze értem, hogy közben meg az ügynökségek szenvednek attól, hogy ki kell valami újdonságot találniuk az ügyfélnek. De találjanak ki olyasmit, ami nem zavarja a felhasználót!

Sokszor fogalmaz meg hasonló markáns véleményt az internettel kapcsolatban.
A nagyközönség által használt internet tizenöt éves, ez még gyereknél is fiatal kor, nemhogy egy ilyen történelmi mértékben mérhető dolognál. Fogalmunk nincs, hogy hogyan fog működni. Beszélhetünk a válságról, de az, hogy a Port vagy akár a Google megmarad-e vagy sem, az internet jövője szempontjából teljesen mellékes. Ugyanígy van a zeneletöltés által felvetett problémákkal: majd kialakul erre is egy rendszer, nem kell félni. Lesz tíz év, amíg nem lesz új zene, addig majd hallgatjuk a régieket. Amikor szeretnénk majd hallgatni új zeneszámokat, ki kell találnunk, hogyan adjuk oda a zenészeknek azt a pénzt, amiért hajlandók azokat megcsinálni. Én az ilyesmitől nem félek. Ha a papírújságok eltűnnek, hát eltűnnek. De az információhoz attól még hozzá akarok jutni, szóval valami mindenképp lesz helyettük. A gőzhenger az jön. Az internet nem egyértelműen pozitív dolog egyébként. Azt hisszük, hogy szükség van az információáramlás hihetetlen felgyorsulására, pedig nem. De ez van.

Nem félti mindettől a kultúrát, ami úgy tűnik, igen fontos önnek?
Ez nem így van. Egyszerűen csak szeretek jó előadásokra járni, szeretek bulizni. Szerintem az a kultúra, hogy emberek találkoznak, és megnéznek valamit. A kultúra folyamatosan változik, most már nem ókori drámákat hallgatunk az akkori előadásmódban, hanem modern műveket. Nincs ezzel semmi baj. Hogy a magaskultúra eltűnik? Ami eltűnik, arra valószínűleg nincsen szükség. Egy ideig persze konzerválhatjuk, mint ahogy például a Magyar Rádió csinálja, ami nekem nagyon nem tetszik. Ha hallgatjuk a Bartókot, gyakorlatilag már Sztravinszkij előtt megállt náluk a világ. Pedig ott kezdődik az, ami engem érdekel.

Amire a Portot használjuk, az már nagyon más, mint csupán annyi, hogy van több országban egy-egy portálunk, ami termel valamennyi bevételt. Ezen a csatornán például kifejezetten jól lehet kultúrát közvetíteni, és a miénkhez hasonló szervezeteket rettentő jól lehetne használni arra, hogy a térség országai között lévő problémát segítsünk eltüntetni. A mi üzleti érdekünk is azt mondja, hogy ne legyen szlovák-magyar konfliktus. Erre van egy jó megoldás: a kultúraközvetítés. Amit egyébként csakis üzleti alapon érdemes végezni, mert aki így csinálja, annak érdeke, hogy tíz év múlva is folyjon a dolog, ellentétben az állami hivatalokkal.

Ha egy román fellépő szeretne Magyarországra jönni vagy fordítva, akkor automatikusan tudunk neki médiatámogatást adni. Persze jó lenne, ha mindenhol ugyanannyit tudnánk adni, de például a cseh szájt azért jóval kisebb, mint a magyar. Az ünnepek alatt néhány napon keresztül amúgy a Webaudit szerint a Port.hu-nak magasabb volt a napi látogatottsága, mint például az Indexé. Havi látogatottságban már október óta egy szinten vagyunk velük. Ez nem annyira köztudott dolog, de egyébként világszinten sem gyakori, hogy kulturális információkkal a hírszájtok környékére fel tudjon jönni egy oldal.

Valamiféle kulturális missziót képzel el?
Nem misszió ez, hanem egyszerű üzleti megfontolás. Azt gondolom, idővel nem lesznek lokális szájtok, minden globalizálódni fog. A kétszáznyolcvanmilliós Egyesült Államokra vagy a nyolcvanmilliós Németországra lehet üzleti modellt gyártani, de a kétmilliós Szlovéniára már nem. Csak Magyarországon nagyon rövid távon élne meg a Port. Hosszú távon jönne valaki, aki még olcsóbban meg tudja csinálni ugyanezt a szolgáltatást, mert már tíz országban elindította, és egy tizenegyedikre nagyon könnyen tudja adaptálni. Nekünk minden országban megvannak egyébként a versenytársaink: Lengyelországban van egy nagyon erős programajánló szájt, a cseheknél meg Európa legjobb filmadatbázisa működik, az egyik volt alkalmazottam készítette. Horvátországban rettentő jó tévéinformációs oldal van. Ilyen integrált megoldás, mint a miénk, viszont nincs máshol, mi ebben vagyunk erősek.

Van olyan potenciális versenytárs más országban, amitől tart?
Nincs. De ezek jó részét nem is ismerjük, lehet, hogy Spanyolországban van például egy nagyon jó oldal. Viszont mivel adatbázist építeni nem egyszerű dolog, annyira kiugróan jó szolgáltatások nincsenek a világban, amikre azt mondanám: hú, ha ez ide megérkezik, akkor elsöpör. Mint például a Gmail az összes többi levelezőt.

Azt mondják önről, hogy az a típusú ember, aki mindenkinek megelőlegezi a bizalmat.
Régebben azt hittem, hogy nagyon egyedül vagyok ezzel, de egyre több ilyen szereplő van a piacon. Mi egy nagyon kicsi cég voltunk, mindig előre bele kellett raknunk valamit egy-egy új üzletbe, bíznom kellett az üzletfelekben, ki kellett nyitnom a kártyáimat. Nagyon ritka volt az, hogy valaki ezzel visszaélt. Számomra sikeres stratégia, hogy elmondom, merre akarok menni, és aztán segítséget kérek hozzá a környezetemtől. Egyébként ha valaki eljön hozzám, nagyon szívesen segítek én is neki. A kollégáim gyakran mondják, hogy „Zsolt, téged hányszor lehet átverni?” Engem nem lehet átverni, nem vagyok vak, csak azt gondolom, hogy a világ attól megy előre, ha együtt dolgoznak az emberek. Ha át akarnak verni, arra én is ugyanúgy reagálok, mint bárki: nem dolgozom többet együtt az illetővel vagy céggel.

Nagyon sokszor ajánlottam föl konkurenciának is segítséget, később alakulhat úgy, hogy társulunk valamiben, és ennek sikere attól függ, hogy korábban milyen volt a viszonyunk. Amikor egy országba megérkezem, akkor először is leülök a konkurenseimmel beszélgetni. Van, aki soha többet nem akar velem találkozni, van, akivel azóta is jó a viszonyunk. Attól még versenyezhetünk a pénzért, de van sok közös problémánk is, amelyeket meg kell beszélni. Mint például most a válság, az, hogy összement a hirdetési torta. Attól még harcolhatunk annak a darabjaiért.

Önök mennyire érezték meg ezt a csökkenést?
Az interneten szerintem senki nem érezte meg ezt nagyon erősen. Mindenkinek össze kell persze húznia egy kicsit magát. Nekünk is kellett lépéseket tennünk, nem emeltünk bért például. A hirdetési pénzek inkább átcsoportosultak, őszintén megvallva a Port ebből jól jött ki. A keresőhirdetéseken még emelkedett is a bevétel, de ebből a nemzetközi szereplők sokat elvittek. Ezért is érdekes Sarkozy francia elnöknek a Google-szolgáltatások megadóztatásáról szóló ötlete. Valamit ki kell találni, mert ha minden hirdetési pénz a nagy cégeken keresztül Amerikába áramlik, akkor mi marad itt? Nem lesznek források a lokális tartalomépítésre. Lehet, hogy egyszer felborul az egész rendszer, és akkor a szájtok nagy része nagyon nagy zűrbe kerül. Utána persze valamilyen formában vissza kell, hogy álljon, hiszen mégiscsak kell a helyi tartalom.

Miért adta el nemrégiben a részesedését az Adaptive Media Sales House-ban, amikor az hirtelen a negyedik legnagyobb szereplő lett a piacon?
Nincs különösebb oka, több cégben vagyok résztulajdonos, és amikor az adaptive-os üzletrészre tettek egy jó ajánlatot, elfogadtam.

Egyre több szerkesztőségi tartalom jelenik meg a Porton, elképzelhető, hogy valamikor kulturális portállá alakul az oldal?
Biztosan, de ez pénzügyi kérdés is. Egyre inkább szeretnénk körbevenni az adatokat lazább tartalommal. Nem bulvárról beszélek, azt teljes mértékben elutasítom – a sztárhíreket, színes híreket persze nem szabad összekeverni a bulvárral. A világhoz lehet hozzátenni meg elvenni belőle, és a bulvár elvesz. A világnak nem erre kell fejlődnie, és én nem fogok a világ rossz irányba való mozgásához egy lépést sem hozzátenni. Száz év múlva a bulvár egy kiröhögni való dolog lesz: „Baleseti jelentéseket olvastak egész nap? Hát normálisak ezek?” Ha van ars poeticája a Portnak, ahogy egyébként van, az az, hogy ugyanakkora teret tudok adni a tömegek által nézett szappanoperának meg a réteg-dokumentumfilmnek. Egy újság ezt nem tudja megtenni.

Tíz gyereke van, a velük való foglalkozás belefér az idejébe?
Ezt majd ők fogják megmondani, utólag derül ki, hogy elég volt-e a velük töltött idő. Próbálok sokat velük lenni, de ahogy élek, az nyilván egy egoista ember világa. Ha valaki föl akar valamit építeni, az mindenféleképpen egoizmus. Magamat akarom ezen keresztül megvalósítani, a Port én vagyok. Így próbálom megmutatni, hogy milyen világot képzelek el a jövőben.