Újdonságok a 7. Torkos Csütörtökön

Folyamatosan jelentkeznek a vendéglátóhelyek a Magyar Turizmus Zrt. által immáron 7. alkalommal meghirdetett, országos népszerűségnek örvendő Torkos Csütörtök akcióra. A néphagyományon alapuló, hamvazószerdát követő napon zajló kampányhoz – amely idén február 23-ára esik – eddig több mint 950 étterem, illetve vendéglátóhely, 73 kereskedelmi szálláshely, továbbá számos beszállító partner csatlakozott. Bár a „torkos vendégek” közül is sokan „bejelentkeztek” már erre a napra, érdemes böngészni a Torkos Csütörtök hivatalos honlapját, a www.torkoscsutortok.hu oldalt, ahol folyamatosan frissítik a részt vevő éttermek listáját, és asztalfoglalásra is lehetőség nyílik. Azok, akik „utazási éhségüket” is kedvezményesen szeretnék csillapítani, az MT Zrt. www.itthon.hu oldalán tekinthetik meg az akcióhoz csatlakozott kereskedelmi szálláshelyek „Torkos csomagjait”, amelyeket éttermi számlájuk vagy az éttermekben található szórólap felmutatásával vehetnek majd igénybe február 23-át követően.

Az idei, immár 7. Torkos Csütörtök akció számos újdonsággal egészül ki. Amellett, hogy a Magyar Turizmus Zrt. és a NetPincér együttműködésének köszönhetően a Torkos Csütörtök hivatalos oldala a www.torkoscsutortok.hu vagy www.torkoscsütörtök.hu címen érhető el – ahol rögtön asztalt is foglalhatnak – 2012-ben már a kereskedelmi szálláshelyek is bekapcsolódhattak az akcióba, ún. „Torkos Csomagok” kialakításával.

Szintén újdonságként, különleges felajánlásával színesíti az idei Torkos Csütörtököt a Nobilis Pálinkák, amely a magyar gasztronómia és a pálinkakultúra népszerűsítésének jegyében, kiemelt beszállító partnerként csatlakozott a 2012. évi kampányhoz. A Nobilis promóciójában részt vevő vendéglátóhelyek – a jelentkezés sorrendjétől függően – ingyen vagy kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá a Nobilis Pálinkákhoz, amelyeket a cég ingyenes kiszállítással biztosít, stratégai logisztikai partnere segítségével. A „torkos vendégek” így a finom ételek előtt ingyen kóstolhatnak meg egyet a Nobilis Pálinkák (www.nobilispalinka.hu) minőségi kínálatából (a készlet erejéig) a Nobilis felhívásához csatlakozott éttermekben, amelyeket a torkoscsutortok.hu oldalon külön logó jelöl.

A Magyar Turizmus Zrt. 2012-ben is együttműködik a METRO Kereskedelmi Kft.-vel, amelynek eredményeképpen a csatlakozó vendéglátóhelyek idén is kedvezményekben részesülnek a METRO áruházakban.

Az idei Torkos Csütörtök akcióhoz további beszállító partnerek is csatlakoztak, amelyek különböző kedvezményeket biztosítanak az éttermek számára.

A kedvezményeket nyújtó partnerekről és a kedvezményekről a http://www.torkoscsutortok.hu/template/torkos/kedvezmenyek.php linkre kattintva lehet tájékozódni.

Azok az éttermek, illetve más vendéglátóipari egységek, amelyek nem szeretnének kimaradni az idei Torkos Csütörtök akcióból, egészen 2012. február 20-án 10 óráig jelentkezhetnek a www.torkoscsutortok.hu honlapon található regisztrációs űrlap kitöltésével. A regisztrált vendéglátóhelyeket a Torkos Csütörtök hivatalos portálja mellett az MT Zrt. az idei évben is különböző médiafelületein népszerűsíti, továbbá 2-2 ajtómatricát biztosít számukra, így a „torkos vendégek” könnyen rájuk lelhetnek.

A február 10-ig csatlakozott éttermeknek az MT Zrt. a férőhelyek függvényében 50-400 db szállásakcióra felhívó szórólapot is kiküldött. Annak érdekében ugyanis, hogy a gasztronómiai remekek mellett Magyarország további turisztikai kincseiből is „kedvezményesen kapjanak kóstolót” az érdeklődők, az MT Zrt. – újdonságként – kereskedelmi szálleshelyek jelentkezését is fogadja az idei Torkos Csütörtök akcióra 2012. február 23-án 10 óráig. A kereskedelmi szálláshelyek „Torkos csomagjait” az éttermi számla vagy az éttermekben található szórólap felmutatásával lehet majd igénybe venni február 23-át követően.

Az utazóknak így a www.torkoscsutortok.hu honlap mellett érdemes böngészniük az MT Zrt. www.itthon.hu oldalát is, ahol a csatlakozott szálleshely-szolgáltatók által kialakított kedvezményes, ún. „Torkos csomagok” közül választhatják ki, hogy február 23-a után merre induljanak el az országban felfedezni hazánk szépségeit.

A Torkos Csütörtök akcióban való részvétel feltételeiről szóló tájékoztatás valamennyi csatlakozni kívánó partner – vendéglátóhelyek, beszállítók, kereskedelmi szálláshelyek – részére elérhető az MT Zrt. internetes oldalának Szakmai menüpontja alatt (http://itthon.hu/szakmaioldalak).


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.