Utaznak-e a németek 2004-ben?

A több évtizede rendszeresen végzett, a német lakosság utazási szokásait vizsgáló Reiseanalyse felmérés eredményei szerint az utazásszervező piac kereslete 2000 óta csökkenést mutat, azonban még 2003-ban is meghaladta az 1999. évi szintet. Az utazásszervezőket érintő főbb problémák között kell kiemelni, hogy a terrortámadások és az iraki háború következtében megváltoztak a célterületek, a megnövekedett internethasználatnak köszönhetően emelkedett a közvetlen foglalások száma; az egyre tapasztaltabb utazók pedig egyéni igényekkel, elvárásokkal rendelkeznek. A német lakosság utazásait az elmúlt években negatívan befolyásolta továbbá a kedvezőtlen gazdasági helyzet és a politikai bizonytalanság, amelynek következtében az utazások száma (mintegy 62 millió szabadidős célú utazás) 2000 óta stagnál, illetve kismértékű visszaesés jellemzi.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 2004. évi utazási terveket nagymértékben befolyásolják a gazdasági előrejelzések. Annak ellenére, hogy fogyasztói prioritások során az 1992. évi 46%-kal szemben 10 évvel később csak a lakosság 30%-a, 2003- ban pedig mindössze 25%-a volt hajlandó többet költeni utazásra, az utazási kedv nem csökkent. Arra a megállapításra, hogy „Már sokat utaztam, ezért a jövőben kevesebbet fogok utazni, 1992-ben 75%, 2003- ban 73% adott nemleges választ. Az élelmiszereket követően a német fogyasztók számára az utazás az a tétel, amellyel kapcsolatos kiadásaikat nagyobb mértékű megszorítások esetén sem csökkentenék, az utazás prioritást kap a szabadidővel, egészséggel, ruházattal, autóval, kommunikációval, lakással és rövid utazásokkal szemben is. Megállapítható tehát, hogy az utazás, nyaralás stabil helyet tölt be a fogyasztói skálán, jelentős (50%) azonban a rendszeresen utazók aránya. A terrorcselekményektől való félelem hatása az utazási döntésre január óta csökkent, de még mindig jelentős, 2003 szeptemberében az utazók 16%-a állította, hogy a lehetséges terrortámadások befolyásolták utazási döntését. A 2003. évi utazásokat továbbá negatívan érintette a nyári hőség (17%), az autóbuszbalesetek (11%), a SARS-vírus (9%), az erdőtüzek (8%) és az olajszennyezés (6%). A személyes biztonság az utazók 85%-ánál állt az első helyen a döntést befolyásoló, 20 felsorolt tényező között.

Az utóbbi években egyértelműen az árérzékenység növekedése tapasztalható, 2004-ben várhatóan az egy főre és az egy utazásra eső kiadások is stagnálnak, illetve kismértékben csökkennek. 2002-ben a megkérdezett németek 20%-a vélte főnyaralását drágának (1991-ben ez 10% alatt volt), nagyon kedvezőnek vagy kedvezőnek 37% ítélte. Az elmúlt három évben jelentősen növekedett azoknak a száma, akik úgy érzik, nagyon drágán utaztak, ezzel párhuzamosan csökkent azok száma, akik utazásuk árát kedvezőnek találták.
Ez természetesen nemcsak az utazási piac árainak emelkedésével magyarázható, hanem az utazási szokások változásának a következménye is, mivel az elmúlt 10 évben megnőtt a távoli úti célok aránya, valamint a második, harmadik utak száma még a kevésbé jól keresők körében is. Azok, akik kevesebbet költöttek nyaralásukra 2003-ban, mint 2002-ben, elsősorban egy olcsóbb úti cél választásával, a második-harmadik utazásról való lemondással, a rövidebb időtartamú és közelbe történő utazással, illetve az olcsóbb szállások igénybevételével spóroltak.

A német lakosságnak alig egyharmadát befolyásolják utazásaik során a kedvezmények. A megkérdezettek 15%-a utazását korán foglalja le, 11% a last minute utakon vesz részt, további 10% pedig nagymértékű akciókat, nagyon alacsony árakat keres. Az életkor előrehaladtával és a magasabb képzettségi szinttel rendelkezőket a kedvezmények kisebb mértékben befolyásolják, az utazási irodával utazók és a gyerekes családok ezzel szemben sokkal inkább keresik a kedvezményeket. Összességében megállapítható, hogy legtöbben egyformán fontosnak tartják a jó árat, és a jó szolgáltatást.

A 2004. évi utazások vonatkozásában a megkérdezett német lakosság 35%-a biztosan, 26%-a valószínűleg részt vesz egy utazáson, vagyis várhatóan 61% legalább egyszer utazni fog. További 22% még nem tudja, 10% valószínűleg nem, 7% pedig biztosan nem tervez utazást 2004-ben. A legkedveltebb úti célok 2004-ben Németország, Spanyolország és Olaszország lesznek, ahova az utazások mintegy fele irányul majd. A fejlődő desztinációk között szerepel Törökország, Magyarország, Egyiptom, Bulgária és a Balti államok. Az utazási fajták között első helyen szerepel a fürdőzést, strandolás, a pihenés és a család. Növekedés várható az all-inclusive, az autóbuszos utazások, a „nyárból a télbe”, a téli utazás, a kempingezés, a wellness és a vallási utak/zarándoklatok piacán.

Forrás: Magyar Turizmus Rt.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.