V4: Kassán tárgyaltak a turizmusról

A Visegrádi Országok együttműködésének soros szlovák elnöksége keretében 2011. április 28-29-én, Kassán találkoztak a nemzeti marketingszervezetek vezetői és a V4-ek turisztikai államtitkárai. A magyar delegációt Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára vezette, a marketingszervezetek vezetői megbeszélésén a Magyar Turizmus Zrt.-t Horváth Gergely vezérigazgató képviselte.

A négy ország turisztikai együttműködése a The European Quartet – One Melody (Európai négyes-közös dallam) márkanév alatt 2004 óta folyik sikeresen. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia turisztikai együttműködésének fő célja az, hogy összehangolt munkával és a rendelkezésre álló források egyesítésével közösen népszerűsítsék a közép-európai régió turisztikai kínálatát mind szélesebb körben, elsősorban a tengerentúli piacokon.

A tárgyalások során a négy ország turisztikai vezetői értékelték a közös turisztikai promóció és turizmusdiplomáciai együttműködés eredményeit, és egyetértettek abban, hogy a visegrádi együttműködés sikeres területe a turizmus, amelynek keretében az elmúlt években számos közös lépés valósult meg. Ennek legfőbb eredményei: közös részvétel a célpiacok legfontosabb turisztikai kiállításain, közös statisztikai kiadvány és térkép elkészítése, közös tanulmányutak lebonyolítása, reklámfilm és angol nyelvű V4 online oktatóprogram elkészítése, valamint a V4 logó és négynyelvű közös honlap létrehozása. A Visegrádi Országok együttműködése keretében megvalósuló turisztikai programokhoz a négy ország együttesen összesen több, mint 2 millió euróval járult hozzá az elmúlt években. 

A kassai találkozón meghatározásra kerültek az idei együttműködés fő területei, amelyről a négy fél jegyzőkönyvet írt alá, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Magyar Turizmus Zrt. Ebben, a négy ország turisztikai vezetői egyhangúlag támogatták az együttműködés folytatását és továbbfejlesztését, megállapodtak abban, hogy a programok egyeztetése és végrehajtása érdekében továbbra is rendszeresen találkoznak a marketingszakértők, illetve a turisztikai vezetők a soros elnökséget betöltő országban. A tagországok képviselői értékelték a turizmusuk elmúlt évi teljesítményét, ismertették a válság turizmuságazatra gyakorolt hatását saját országukban és a válságra adott tagállami válaszokat, valamint megvitatták a turizmus várható fejlődésének fő tendenciáit. A négy ország turisztikai vezetői a turizmus fejlesztésének jövőjét illetően megvitatták az Európai Bizottság „Európa mint a világ első számú turisztikai desztinációja - új európai turizmuspolitikai keretprogram” címmel június 30-án közzétett közleményét. A V4 tagállamok vezetői támogatták a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés elősegítését és megvitatták e téren a legjobb tagállami gyakorlatokat, tapasztalatokat.

A tagállamok turisztikai vezetői megerősítették szándékukat a tengerentúli piacokon történő közös promóció további megvalósítására vonatkozóan, megállapodtak abban, hogy folytatják a kínai, amerikai és japán piacokon a marketing együttműködést, tovább erősítik az orosz piacon való megjelenést és folytatják a magyar kezdeményezésre sikeresen megkezdett egészségturisztikai promóciót. Tovább működtetik az amerikai piacon jól bevált internetalapú V4 oktató programot is, illetve ennek magyar kezdeményezésre az orosz piacra átdolgozott és nagy sikerrel elindított változatát. A projekt a V4 partnerek teljes együttműködésében valósult meg, és a program bemutatkozását erőteljes hirdetési-reklámkampány követte 1 hónapon keresztül a legjelentősebb orosz elektronikus médiumokban. A rendszerbe bejelentkezett V4 szakértők száma alig 2 hónap alatt 596 irodára emelkedett. Jelentős előrelépés volt az együttműködésben az orosz piacon megkezdett termékprofilú program (egészségturizmus konferencia, és promóció), érdemes ezt folytatni más közös termék esetében is. 

A négy ország turisztikai kínálatának még hatékonyabb megismertetése érdekében teljesen megújítják a közös négynyelvű honlapot, valamint megismétlik az elmúlt évi közös megjelenést Szingapúrban is. A hosszú távon nagy potenciállal rendelkező piacok együttműködésbe történő bevonása érdekében folytatják a közös promóciót Indiában és Brazíliában is. Az indiai jelenlét nagyon hasznosnak bizonyult, és minden fél elégedetten értékelte a hatékony stratégiát követő konkrét üzletkötéseket. A magyar fél elkötelezetten szeretné a térségből érkező beutazást serkenteni, amelyet erősít a Qatar Airways idei budapesti járatnyitása. Ez egyben jó alkalom lehet egy V4 bemutatkozásra a Qatar Airways döntéshozóinak is, mivel Budapest az arab térségből érkezők légi központjaként is működhet a V4-ek számára, ezért 2012-től a magyar partnerek javasolják az arab piacokat is bevonni az együttműködésbe.

Az együttműködés keretében magyar részről folytatjuk az orosz piacon bevezetett online oktató program működtetését, a kínai piacon kiállítást és workshopot, Hong Kongban MICE részvételt, míg a japán piacon turisztikai bemutatkozást és workshopot szervezünk.

A magyar fél javasolta egy további marketing értekezletet megtartását, amelyen az új stratégiai célokat és az együttműködés új formáit meghatározzák. A V4 országok tovább kívánják mélyíteni együttműködésüket annak érdekében, hogy jelenlétük minél hatékonyabban valósuljon meg a távoli, harmadik célpiacokon.

A tagállamok, a turisztikai vezetők találkozóján elfogadott marketingterv szerint 2011-ben 464 ezer eurót fordítanak a visegrádi országok közös promócióra, közös programok lebonyolítására. Az ülésen született megállapodás szerint a marketingtervben jelentősen, tagállamonként 90.000 EUR-ra emelték a tagállamok minimális hozzájárulását a közös költségvetéshez.

A válság okozta keresleti tendenciák változása és a rendelkezésre álló korlátozott marketing erőforrások miatt nő a jelentősége a Visegrádi Országok távolabbi piacokon való együttműködésének. A közös promóció révén költséghatékonyan oldható meg ezeken a piacokon a régió iránti érdeklődést fenntartó marketingtevékenység. Ezért összehangolt munkával és a rendelkezésre álló források egyesítésével tovább kell folytatni a közép-európai régió turisztikai kínálatának népszerűsítését a tengerentúli és távoli harmadik piacokon. Az európai és nemzetközi szervezetek szintetizáló szerepe egyre jobban érezhető, amelyet megerősített az Európai Turisztikai Bizottság (ETC) április 19-21-i budapesti konferenciája, ahol a tagállamok megállapították, hogy a marketingszervezetek által generált szinergia-hatásokat érdemes kamatoztatni az európai régió turizmusát illetően. Fontos, hogy legyen ,,átjárás" a szervezetek know-how-jai között, gyorsabb legyen az információáramlás. A V4 – mint régiós szereplő – az európai trendek alakításában fontos tényező. Jó példa volt erre a V4 sikeres részvétele az Európai Turisztikai Bizottság fóruma keretében a latin-amerikai piacon tavaly októberben, és idén márciusban is. Ezért a V4 együttműködést a nemzetközi szervezetekkel is tovább lehet erősíteni.

A marketing együttműködésen túlmenően a tagállamok megállapodtak a turizmusdiplomáciai együttműködés további erősítésében az EU Bizottság Turisztikai Tanácsadó testületében, illetve egyetértettek a 2011. évi magyar és lengyel EU elnökség kapcsán megkezdett közös gondolkodás folytatásában és a V4 országok közös turisztikai érdekeinek képviseletében.

A magyar fél meghívta a tagállamok turisztikai vezetőit a május 12-13-án Budapesten sorra kerülő EU elnökségi turisztikai konferenciára.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.