Wolf Kati imádja Düsseldorfot

Wolf Kati nagyon szereti Németországot, Düsseldorfot egyenesen imádja: „Nagyon élhető város. Kicsi, de mégis minden megvan benne, ami egy nagyvárosban kell. Itt jól érzem magam, nagyon kedvesek az emberek, mindenki segítőkész” – nyilatkozta.

A DZT Német Turisztikai Hivatal közleményéből az is kiderül, hogy Düsseldorf igazán emberléptékű, az óvárosban 10 perc alatt gyalog is oda lehet érni bárhová. A helyiek imádnak itt lakni, felmérések szerint Európában a legélhetőbb városok listáján a 4. helyet foglalja el.

Szigorúan véve Düsseldorf, Észak-Rajna-Vesztfália fővárosa, nem ott terül el, ahol mindenki hiszi, a Rajnánál, hanem a kis folyócska, a Düssel mentén. Aki pedig elindul az eredeti óvárosi központba, a Lambertus bazilika és a kastélytorony között, kissé eldugva a Liefergasse és a Burgplatz között, felfedezheti a Düsselt is. Akkoriban még csak nem is gondoltak arra, hogy itt egy nemzetközi jelentőségű gazdasági-, divat- és kulturális metropolisz alakul majd ki – de az tényleg a Rajna mentén fekszik.

 

Esténként a pultnál, napközben a múzeumban
Az óváros helyes sikátorai a mai napig kedveltek – ezeket az utcákat éjszaka a világ leghosszabb pultjának nevezik. De a kultúra iránt érdeklődők is otthon érzik itt magukat: Olyan rendezvények, mint az óvárosi ősz, vendégek tízezreit csalogatják; emellett az óváros számos múzeumnak, galériának és jelentős nevezetességnek ad otthont, közöttük sok szép régi templomnak. A számos múzeum és a neves düsseldorfi Művészeti Akadémia nagyban hozzájárultak a kulturális város jó híréhez. Emellett minden negyedik évben a Quadriennálé színvonalas kiállítási programjaival Düsseldorfot a nemzetközi művészvilág középpontjába helyezi.

Düsseldorfi hírességek: Heinrich Heine és a Toten Hosen.
Az irodalomkedvelők számára a düsseldorfiak mindjárt két nagy névvel is szolgálhatnak: Heinrich Heine és Johann Wolfgang von Goethe személyében. A Heinrich-Heine-Intézetet a költő életének és munkájának szentelték, a Goethe múzeumban pedig az írófejedelem korának szelleme kel életre.

Robert Schumann, Felix Mendelssohn-Bartholdy és Johannes Brahms is Düsseldorfban komponált és vezényelt. Ma a klasszikus zenei élet elsősorban a Tonhalle-ban, a Robert-Schumann teremben és a Wittgenstein palota kamarazenei termében zajlik. Más korszakok és stílusirányzatok rajongói is megtalálják számításukat a Rajna menti metropoliszban, például a „Toten Hosen“ együttes rajongói. Düsseldorf szinte valamennyi híres művészeti háza egyébként az Ehrenhof kulturális központtól a Ständehausig húzódó tengely mentén helyezkedik el. Az e tengely mentén található épületek, mint az expresszionista Ehrenhof, a K20 Művészeti múzeum, vagy éppen a Ständehaus üvegkupolájával már kívülről is látványos mesterművek.

Hívogató parkok

Aki egy kicsit elfáradt már a művészettől és kultúrától, az a csodálatos parklétesítményekben kapcsolódhat ki. Például a fákkal, halastavakkal és romantikus szökőkutakkal tarkított Hofgartenben. Vagy a Lantz'schen Parkban, amelyet angol kertként létesítettek egy klasszicista főúri ház körül. Végül pedig a Nordpark talán a város legszebb parklétesítménye: Széles virágmezők, emlékművek, vízi játékok, japánkert, játszómezők és napozók, valamint az Aquazoo teremtenek szép kapcsolatot a természet és szabadidő kikapcsolódás között. Azonban a kikapcsolódás netovábbja a Burgplatzon van – barna sör mellett ülve és a Rajnát nézve lehet igazán kikapcsolódni. A kastélytorony körüli létesítményt Németország egyik legszebb terének kiáltották ki. A hozzá vezető lépcsőkön találkozik munka után és a hétvégeken egész Düsseldorf.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.