Király utcai sétánk következő állomását a 27. számú háznál kezdjük, amelynél, ha felpillantunk a homlokzatra, az erkélyek kacskaringós díszrácsvonalaira, nem lehet nem észrevenni a ma is ott tündöklő, vasból készült feliratot: Zur Stadt Pest.
A Mór megtette kötelességét…
Szerencsére a ház XX. század eleji átalakításakor megőrizték ezt a szép, míves kovácsmunkát (ami azonban a Király utca más, hasonlóan értékes díszítőelemeiről már sajnos nem mondható el). A szépségén kívül ez a felirat az egykor itt működő fogadóra utal. Ugyanis ebben az épületben üzemelt Ungerleider Mór kávéháza. A nevezetessé vált, tehetséges úriember haladt a korral – sőt néhány tekintetben meg is előzte azt –, hiszen itt, a kávézójában tartották az ország első képvetítéseit. Ekkoriban kezdetleges technikával még tüllre vetítettek „ködfátyolképeket”, illetve árnyképeket, de e különös szórakozásnak olyan hamar híre ment, hogy tódultak az emberek megnézni e különös látványt. Az újdonság varázsa Krúdy Gyulát is megfogta; egyik híres regényében, az „Őszi utazások a vörös postakocsin”-ban ír is róla.
Közcím: Hajnalig kukorékolnak a Kék Kakasban
Ungerleider Mórnak több kávéháza is volt a városban: az egyik a Rákóczi úti Velence, valamint övé volt a városligeti Kis Színház is, a magyar filmtörténet hőskorának része. Na de messzire kanyarodtunk! Nézelődjünk tovább a Király utca szívében: a következő említésre méltó épület a 30–32 szám alatt található. A néhány éve épült, elegáns Király Udvar és a Székely Mihály utca sarkán működött 1804-től a Blauer Hahn Gasse. majd az 1848-as szabadságharc leverése után magyarosítják a mulató-zengeráj nevét, ekkortól „Kék Kakasként” működik tovább. Ha valaki esetleg nyomon követi lapunkban a Király utca sorsát, és feltűnik neki, hogy „Kék” mulató mintha már lett volna – neki adunk igazat, valóban a Kék Macska békés konkurenciájaként szerepelt sok éven át a Kék Kakas is.
Teleki gróf nyilván forgott a sírjában
A Kék Kakas rossz híre amúgy szinte eltörpült a mellette működő Teleki Kávéházéhoz képes, amelyről Kiss József – aki Szentesi Rudolf álnéven írt –Budapesti Rejtelmek című, 1874-ben megjelent könyvében így ír: „A tényleges hatalom békésen tűrte, sőt talán még intenciójának is megfelelt, hogy e fényes mártírnév, gróf Teleki László neve cégérül szolgáljon a legpiszkosabb, legundorítóbb üzelmeknek. A keskeny, hosszú helyiség hátsó falán ott függött a nagy hazafi olajfestett képe életnagyságban, és e kép árnyékában nem egy anya bocsátotta áruba serdülő leánykája ártatlanságát. A Teleki-kávéház gyűlhelye Terézváros söpredékének.”
Teleki grófék háza
E bűntanyáról gyorsan meneküljünk át a 33. szám alatti házba, ahol Goldmann János kávéháza működött. Sajnos ennél több nem maradt fenn e kávézó történetéről. A 34. számú ház telkére 1861-ben Goldberger Adolf építtetett egy kétemeletes házat, a földszinten kávéházzal. Ehhez 1862-ben Swoboda Ágoston üveges verandát toldott. Sajnos a kávéház történetéről többet nem jegyeztek fel anno a krónikások, azonban a ház város- és országszerte ismert lakóiról annál többet. A kétemeletes, a portája mellett kávéházzal kiegészített házat egy macedón-görög származású, dúsgazdag kereskedőcsalád egyik tagja, Muratisz Irén örökölte. Ő gróf Teleki Géza író-politikushoz ment feleségül, és az ő fiuk volt gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki 1941-ben – a fentebb említett gróf Teleki Lászlóhoz hasonlóan – nemzeti becsületérzésből a várbéli Sándor-palotában öngyilkosságot követett el.
Az első mozi Grünhutéknál
A Király utca 35–37. számú ház alatt működött a Grünhut kávéház. Ez a vendéglátóegység is része volt a magyar filmtörténetnek. Ugyanis 1900. december 27-től itt már nem árnyképek tűntek fel a tüllvásznon, hanem igazi mozgófényképek, amely kifejezésből képezte Heltai Jenő a „mozi” szavunkat. A vándormozisok ideje után tehát a pesti kávéház-tulajdonosok „csaptak le” a kor bomba üzletére – hiszen az országot járó mozisokkal szemben megvolt az a nagy előnyük, hogy zárt helyiséggel rendelkeztek, ahol a nézők egyben helyben fogyaszthattak is. Így Grünhut Józsefnek, a kávéház-mozit működtető egykori tulajdonosnak is illő lenne helyet adni a magyar filmtörténetéről szóló nagykönyvben.
Kalmár M. György - Vendég&Hotel, 2011. október
