A bor napjai Szegeden és Szombathelyen

A bor napjai Szegeden és Szombathelyen

Szerdától őszi bormustrára várják a vendégeket a szegedi Dóm téren, ahol öt napon keresztül hatvan termelő mutatja be remekeit - közölte Licsicsányi Ilona, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezetője hétfőn a helyszínen.

A szegedi fesztiválszezont záró, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő rendezvényt immár harmadik alkalommal szervezik meg a Dömötör-torony, a Fogadalmi templom és a Dóm tér árkádjai között.
Szeged napjához kapcsolódva májusban rendszeresen szerveznek borfesztivált a csongrádi megyeszékhelyen, a Széchenyi téren, a tavaszi seregszemle a vidék legnagyobb ilyen rendezvénye.
A szegedi borfesztiválok története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, a városban 1910-ben és 1912-ben országos mezőgazdasági és szőlészeti kiállítást rendeztek. A korabeli beszámolók szerint e vásárok voltak az elsők, amikor a minősítést végző szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség is megkóstolhatta a termelők borait.
A Dóm téren hatvan borászat kínálja majd remekeit, emellett sajt, pálinka, kürtöskalács, lepény és számtalan egyéb finomság kóstolható. A tér egyik faházában két kiállítás is berendeztek. Az egyik az 1907 óta szikvízkészítéssel foglalkozó Bánffi családnak köszönhetően a bemutatja szódagyártás történetét, valamint a buborékos ital és a bor sokszínű kapcsolatát. A másik tárlat pedig egy jellegzetes szegedi kiskocsma hangulatát idézi meg a múlt század derekáról.

Első ízben, ám hagyományteremtő szándékkal rendezik meg szeptember 20-21-én Szombathelyen a Bacchus Kertje elnevezésű programsorozatot, amelyet a bor helyi ünnepévé kívánnak tenni a szervezők - közölte hétfőn sajtótájékoztatóján Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A Savaria Történelmi Karnevál egyik legsikeresebb helyszíne volt az utóbbi években a Borok Utcája, ez adta az őszi borünnep ötletét, amelynek helyszínéül a volt Ferences-kertben áprilistól október végéig nyitva tartó Történelmi Témaparkot választották - mondta.
Hozzátette: reményeik szerint olyan kulturális és gasztronómiai programmal ajándékozhatják meg a közönséget, amelyet hagyományt teremtve, Szombathely és a közalapítvány évente kétszer, tavasszal és ősszel is megrendezhet.
Szommer Ildikó, az alapítvány kuratóriumának tagja, a rendezvény egyik főszervezője hangsúlyozta: Szombathely ugyan nem bortermő vidék, de az itt élők szeretik a jó borokat, éppen ezért bíznak a rendezvény sikerében.
A színpadi programok mellett a Pannon-térség borászai kínálják majd boraikat, de kóstolni lehet pálinkát és más gasztronómiai csemegéket is.
Pammer István, az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának konzulja a sajtótájékoztatón elmondta: a borlovagrend magyarországi legátusa októberben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, ebből az alkalomból szombat délután a rendezvényhez kapcsolódva tartják meg ünnepségüket.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.