A magyar tészta egyelőre itthon világhírű

A vírus második hullámának közepén, az ország teljes lezárásakor, amikor turista mutatóba sincs a fővárosban, és minden vendégváróhely hónapok óta zárva, ráadásul közelednek a karácsonyi ünnepek - ki nyit ilyenkor egy új vendéglátóhelyet?! Van rá példa.

"Miután alaposan meggyőződtem róla, hogy nem szeretnék soha belevágni a vendéglátásba, logikus döntésnek tűnt, hogy ha mégis, akkor olyankor tegyem, amikor a lehető legrosszabb a helyzet. Visszaadva az egyszerű, magyar tésztaételek becsületét, és megmutatni azt a külföldieknek is. Ha egyszer újra jönnek…"  Ki tud egy ilyen őszinte vallomásnak ellenállni? Naná, hogy rögtön meglátogattuk Gerendai Károly és Jókuti András közösen létrehozott, legújabb gasztrohelyét, a turisták által csúcsra látogatott (bár most éppen az ürességtől pangó) Október 6-a utca elején, a december 19-én hivatalosan is megnyíló Nudlit.

Tésztakantin turistás helyen, de magyarokat is megszólítanak

"Lendületünket a világjárvány sem törheti meg, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 2020. december 19-én az Október 6. utcában megnyitja kapuit a Costes csoport legújabb egysége, a Nudli, Jókuti András gasztroblogger-ötletgazdával együttműködésben", mondja Gerendai Károly. Jókuti András: "A tésztakantin missziója nem kevesebb, minthogy friss, kompromisszumokat nem ismerő verzióban mutassa be a magyar konyha kedvenc tésztaételeit első körben a hazai közönségnek, majd később, a vírus elvonultával a turistáknak is, ahogy azt nagymamáink konyhájában ettük utoljára. Nem titkolt célunk, hogy az igazi, kizárólag friss, minőségi alapanyagokból készülő, gyúrt tészta újra a neki megfelelő helyre kerüljön."

Kitörni a fine dining körből

“Nagy fantáziát láttam a Nudliban, hiszen a kevesek által elérhető fine dining szektor után végre lehetőségünk nyílik olyan éttermet nyitni, ahol tömegeket tudunk megszólítani. Különösen kedves a szívemnek, mert gyermekkorom nagy kedvenceit látom újra az étlapon. Egyfajta küldetésnek tekintjük a hagyományok ápolását: unikális hazai fogásokról van szó, amelyeket ebben a koncepcióban igyekeztünk a Costes szakmai tudását és a legjobb alapanyagokat ötvözve, mégis mindenkinek elérhető árakon megvalósítani", mondja Gerendai, aki befektető-társtulajdonos.

Magyar Vapiano?

“Fantasztikus tésztaételeink vannak, amikről a világ nagy része semmit sem tud, pedig a tészta egy univerzális szeretetnyelv, Ázsiától Amerikáig mindenhol értik és beszélik. Ideje megmutatni, hogy milyenek ezek az ételek kiváló alapanyagokból, gondosan elkészítve. Persze mindenkinek szigorú elképzelései vannak arról például, hogy milyen egy tökéletes túrós csusza, mi rengeteg kísérletezés és kóstolás után büszkén prezentáljuk az általunk legjobbnak gondolt formájában", teszi hozzá Jókuti András ötletgazda-társtulajdonos.

Kinek mi a szerepe?

Miután Gerendaiék kifogytak a szóból (persze nem, de idővel adtak lehetőséget másoknak is megszólalni), azt kérdeztük, egyrészt Jókuti gasztroblogger-műsorvezető kollégának mi pontosan a szerepe a Nudli megnyitásában és működtetésében? Másrészt a lokáció okán azért erős bennünk a gyanú, hogy ez inkább turistás hely, mintsem az átlagmagyar egyik megszokott útvonala. Kiderült, Jókuti ötletadóként tulajdonképp házigazdája a Nudlinak, a vendégkör kérdés terén pedig Gerendaiék komoly szerepet szánnak a környék irodáiban dolgozóknak - akik ugyan most épp home office-ban nyomják, de hátha nem lesz ez mindig így.

Vagyis széles - hazai és külföldi - rétegnek megfizethető, a Costes minőségi konyhai csapata által létrehozott tésztakínálatról van szó esetükben, és Gerendai azt is elárulta ennek kapcsán, hogy a vaskos bérleti díj, a hely átépítésére fordított nem csekély összeg, valamint a felvett emberek béreinek fizetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy előre menekül: azaz a nulla bevételnél jobb, ha kiszállítással, vagy egyéni elvitellel megnyitja ezt a helyet, amint lehet, mert még a minimál bevétel is több a semminél.

Túrós csúsza, mákos nudli, káposztás cvekedli meg a többiek

Az étlapon olyan édes kiválóságok mellett, mint a mákos nudli vagy a vargabéles természetesen szerepel a magyar konyha egyik legkedveltebb sós tésztája a túrós csusza, de a várakozások szerint nagy sikernek örvend majd az amúgy legkedvezőbb árú krumplis vagy káposztás tészta is. Terítékre kerülnek továbbá olyan elfeledett különlegességek is, mint a Kövi Pál által, az Erdélyi lakoma című könyvben közreadott szombatos rakott bárány vagy a cigány konyha egyik klasszikusa, a lecsós galuska. Az önmagukban is kiváló tésztaételekhez különféle feltételek választhatók, a sült kolbásztól a konfitált kacsacombig.

A szelekciót előételek, levesek, desszertek teszik teljessé, amelyek a pandémia alatt a tésztákkal együtt a Wolt kiszállításával jutnak el az otthonokba vagy személyesen átvehetők az Október 6. utcában található új üzletben.

Forrás: Costes Csoport / Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.