A világ legnagyobb étteremkritikusa járt nálunk

Andy Hayler néhány napja végre Magyarországra is ellátogatott, hogy részt vegyen az ő főszereplésével forgatott Foodies (Világevők) dokumentumfilm bemutatóján a budapesti Toldi moziban. És ha már itt járt, ellátogatott az ország legjobb éttermei közül néhányba, majd tapasztalatait meg is osztotta honlapján. -olvasható a 444.hu oldalán.

Hayler valamennyi éttermet egy 20-as skálán pontozza, de ír szöveges értékelést is, amelynek részeként valamennyi általa kóstolt ételt is pontozza. A modern trükkök helyett inkább a klasszikus francia konyháért rajongó Halyernél 20/20 osztályzatot kapni szinte lehetetlen, van olyan 3 Michelin-csillagos étterem a világban, aminek a teljesítményét ő csak 15 pontra értékelte. Ennek fényében érdemes olvasni azt, amit a magyarok teljesítményéről írt. Budapesten jelenleg 4 Michelin-csillagos étterem működik, Hayler ezek közül kettőt, az Onyxot és a Borkonyhát kereste fel. Mindkettőnek 14 pontot adott, azonban szöveges értékelésben érezhető a véleménye, és az is fontos szempont, hogy az Onyxnál jóval olcsóbb Borkonyha tőle a maximális pontszámot kapta saját ár-érték arány listáján. Belemerülhetünk gasztronómiai élményeibe és értékelésébe a 444.hu oldalán.

Forrás: 444.hu

Forrás: Vendég&Hotel Online


A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.
Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar

Nincs könnyű helyzetben a hazai édességipar 

A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és az idén is hasonlóra vagy enyhe csökkenésre számít a Magyar Édességgyártók Szövetsége.
Új trendek a gin piacon

Új trendek a gin piacon 

A főváros egyik legnépszerűbb ginfesztiválja idén új trendek felé nyit.
Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás

Maradt a húsvéti sonkából? Van megoldás 

Tippek a séftől.
Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon

Húsvéti nagyüzem a fővárosi piacokon 

Vége a böjtnek, jöhet a nagy eszem-iszom.
Furmintok csatája Franciaországban

Furmintok csatája Franciaországban 

A Patricius Borház Profundum Furmintja lett Bordeaux-ban a befutó.
Bajban a hazai sörfőzdék

Bajban a hazai sörfőzdék 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete szerint versenytorzító hatásúak szerződéses gyakorlatok.
Fesztiválozik a MOHU új automatája

Fesztiválozik a MOHU új automatája 

A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen.
Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja

Elhunyt a villányi borvidék meghatározó alakja 

Mindössze 60 év adatott meg Tiffán Zsoltnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.