Átverte a vendégeket az angliai séf

Távoznia kellett a séfnek, aki Facebookon dicsekedett azzal, hogy nem vegan étellel verte át vegan vendégeit.

Laura Goodman vezető séfje és társtulajdonosa volt a Carlini éttermeknek Nagy-Britanniában. Összesen két éttermük van, Shifnal és Albrighton városában. A nőnek azonban le kellett mondania, miután halálos fenyegetéseket kapott, amiért arról posztolt Facebookon, hogy vegánokat vert át nem vegán ételekkel.

Goodman egy csoportban írt arról szombat éjjel, hogy péntek este jött hozzá egy ítélkező vegán, aki úgy feküdt most le, hogy még mindig azt gondolja, hogy ő egy vegán. Amikor a csoport egy másik tagja rákérdezett, hogy mire gondolt, Goodman azt válaszolta, hogy valójában többesszámot kellett volna alkalmaznia, hogy nem egyikük nem vegán, hanem többen sem.

A csoport egy másik posztja alatt is arról írt, hogy átvert egy vegánt pár órával korábban. Posztjai hamar kikerültek a csoportból, és villámgyorsan terjedni kezdtek a közösségi oldalakon, óriási felháborodást kiváltva a vegánok és nem vegánok között is. Az éttermek TripAdvisor és Google oldalaira ömlöttek a negatív értékelések, a Facebook-oldalt pedig le is kellett kapcsolni a tiltakozás hatására.

A helyi fogyasztóvédelmi hatóság is vizsgálatot indított az ügyben, az éttermek a tervek szerint a hét második felében nyithatnak ki újra.

Forrás: 444.hu


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.