Borturizmus konferencia Portugáliában

A borturizmus fellendítésének lehetőségeit vitatták meg az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) ötödik globális borturisztikai konferenciáján, a portugáliai Monsaraz-ben.

A bor ágazat a valaha volt egyik legrosszabb időszakából lábadozik. A turisták pedig egyre inkább keresik az autentikus, vidéki célpontokat, állapították meg a szakértők a euronews.com helyszíni beszámolójában.

“A borturizmus egyre népszerűbb. Sokan utaznak, hogy részt vegyenek a bortúrákon. Ezeken a helyeken új termékeket, új irányelveket alkotunk, és így új trendeket hozunk létre. Ezek egyike, a borturizmus fejlesztése, melyet öt évvel ezelőtt kezdtünk el”, mondta a szervezet főtitkára, Zurab Pololikashvili.

 

“Az utazási trendeket megváltoztatta a járvány. A bezártság után már inkább a nyílt tereket keressük. Idilli helyeket, mint amilyeneket itt találunk Monsaraz-ben. Vidéki tereket. És ez a keresleti tendencia folytatódni fog, mert az okai továbbra is fennmaradnak. A borturizmus pedig nagyon jól illeszkedik ezekhez a tájakhoz.”, vélte Rita Marques, Portugália turisztikáért felelős államtitkára.

A fellendülés már most is érezhető olyan bortermelő országokban, amelyek nagymértékben függnek a turizmustól. Ilyen Portugália, Görögország, vagy a következő konferenciának otthont adó Olaszország is.

“Minden nehézség ellenére a turizmus még mindig tartja magát, és úgy gondolom, hogy a borturizmus is nagyban hozzájárul ehhez. Ha a számokat nézzük, meg tudom adni a egy borászat pontos számait, az egyik legtekintélyesebb borászatét Szantoriniben. Ők 2019-ben közel 1,2 millió vendéget fogadtak. Idén pedig ennek csaknem felét”, mondta a görög idegenforgalmi miniszterhelyettes, Sofia Zachariki.

Massimo Garavaglia olasz turisztikai miniszter úgy véli, “már a világjárvány évében, tavaly is tapasztaltunk növekedést. Idén 17%-kal nőtt a gasztronómiai és borturizmus iránti kereslet. Erre az ágazatra különösen figyelünk, de még mindig hiányzik a szervezettség. Ha ezen tudunk erősíteni - digitális, illetve promóciós szinten is, akkor képesek leszünk megugrani ezt az akadályt.”

Egy dologban minden érintett egyetért: minél több turista érkezik, annál jobban nő a borexport is, főleg azokba az országokba, ahonnan a látogatók érkeztek.

 

Forrás: Euronews


Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.