Dél-Indiában már a zsíradót is bevezették

14,5 százalékos adókulccsal sújtanák a gyorséttermeket. A zsíradóra minden olyan étterem számíthat, ahol pizzát, hamburgert, fánkot kínálnak a vendégeknek.

India dél-nyugati államában 14,5 százalékos adót vetnének ki a hamburgereket, pizzákat, fánkokat árusító gyorséttermekre. A helyi kormány a napokban tett javaslatot a „zsíradó”, avagy fat tax bevezetésére. A durva mértékű adóval az olyan gyorsétteremláncokat büntetnék, mint a Burger King vagy a McDonald's.

A lépésre azért szánták magukat az indiai államban, mert a helyiek étkezési szokásai drámaian megváltoztak az utóbbi időben. Az emberek egyre több gyorskaját fogyasztanak a hagyományos ételek helyett. Ráadásul egy friss felmérés szerint az elhízás vonatkozásában ez a terület már a második helyen áll az indiai államok között.

A keralai kormány engedélyezte, hogy az új adóterhet a gyorséttermek áthárítsák fogyasztóikra, ha úgy látják jónak, ugyanakkor az áremelés jelentősen csökkentheti az éttermek forgalmát.

A BBC szerint nem az indiai állam az első a világon, ahol új közteherrel küzd a kormány az elhízás ellen. Megemlítik a dánok zsíradóját, melyet 2013-ban mégis visszavontak, illetve a nálunk bevezetett, ehhez hasonló chipsadót, vagy a miénkhez hasonló mexikói megoldást is.

A zsíradó bevezetését követően Indiában újabb termékekre vethetnek ki hasonló adót, így például a finomított lisztből készült élelmiszerekre és a cukrozott üdítőkre is.


Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.