„Egy termelőtől szereznek be mindent”

Lassan terjed, de egyre népszerűbb az ún. közösségi mezőgazdaság hazánkban is. Ennek egyik legegyszerűbb formája, amikor a leendő vásárlók együtt eltartanak egy gazdálkodót, aki igyekszik mindent megtermelni, ami a konyhára kell a családoknak. Az ún. részes rendszerben a termést mindig elosztják, de nemcsak a haszon, a kockázat is közös, így a gazdának sem kell aggódnia aszály, vagy túl sok csapadék esetén.

Első lépésként a vásárló számára fontossá válik, hogy a termék hazai és lehetőleg a közelből származó legyen. Francia mintára hazánkban is működik már az ún. közösségi mezőgazdálkodás több formája. A cél a leendő vásárló és termelő között kialakuló üzleti és bizalmi kapcsolat – mondta korábban a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa, Gulyás Emese erről a gazdálkodási formáról. Megjegyezte, hogy fogyasztó és gazdálkodó egy olyan közösséget alkot, amelyhez egy darab föld is tartozik. A tagok között egyenlő részekben osztják szét, amit a gazda szaktudásával megteremt.

A Biokert Szigetmonostoron összesen öt és fél hektáron már évek óta a szerződőkkel megállapodásban osztja a megtermelt javakat. Pető Áron, a Biokert tulajdonosa elmondta, idén még az első szállítás előtt állnak. Ebben a gazdálkodási formában azonban nincs februárban eper, vagy nyáron saláta. Megjegyezte, hogy egy bizonyos embertípus szükséges hozzá, aki feldolgozza, hogy idény szerinti termelésről van ilyenkor szó. A tagok nyílt napokon kilátogatnak a gazdaságba, hogy bele lássanak a gazdaság életébe és kaphatóak egy kis közös munkára is – tette hozzá.

Itt meg van az a biztonság, amit más művelési ágakban nem kap meg a termelő. A közösségi modell előnye, ha esetleg nem sikerül valami, nem a gazda viseli egyedül annak a növénynek a kockázatát, hanem az egész közösség felvállalja – mondta Pető Áron. A tagoknál kisebb a kockázat, mintha a gazda egyedül vinné piacra a növényt – tette hozzá. A Biokertnél közel ötvenféle növény termesztődik, így kiegyenlítődik a nemsikerültség is.

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.