Elindult a nevezés a pizzakészítő bajnokságra

2023. május 5-6. között kerül megrendezésre a Piaggio Pizzakészítő Bajnokság a Tavaszi Food Truck Show keretein belül Budapesten, a Kincsem Parkban - tájékoztatták lapunkat a szervezők.

A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Kovács Lázár (Lázár Chef), aki tavaly duó kategóriában Damu Lászlóval közösen a 7. helyezést érte el Olaszországban, a Pármában megrendezett Pizza Világbajnokságon.

"A hazai bajnokság célja a fiatal pizzaszakácsok támogatása, fejlődésének elősegítése a versenyzésen keresztül. Bizonyítási és rutinszerzési lehetőséget és motivációt nyújtva azoknak, akik még nem tudnak elindulni a világbajnokságon." - mondta Lázár Chef.

 

Az  egyfordulós versenyen Magyarország legszebb és legfinomabb pizzájának készítőjét keresik.

A feladat: a versenyhelyszínen biztosított munkaállomáson, 15 perc alatt, önállóan, a versenyző által hozott, 250 g-os pizzatésztából és feltétből minél kerekebb és minél ízletesebb pizzát készíteni. A pizzát egy elektromos Cozze 17 pizzakemencében kell megsütnie a versenyzőnek a szakmai zsűri, a sajtó és a verseny közönsége előtt.

A díj: a versenyt az nyeri, akit a nemzetközi zsűri értékelése alapján a legtöbb pontot éri el. Az első helyezett díja: 500.000 Ft.

A részletes versenyfelhívás és a nevezéssel kapcsolatos további információ ITT található.


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.