Fokozottan ellenőrzi a pálinkákat a Nébih

Az eddigi tapasztalatok ugyan vegyesek, de túlnyomót többségében csak kisebb hibákat találtak az ellenőrök.

Szeptember eleje óta a pálinka hírnevének megőrzése és a jogkövető vállalkozások támogatása érdekében a Nébih fokozottan ellenőrzi a pálinka-előállítókat és –forgalmazókat, az illegálisan előállított termékek felderítése, piacról való kivonása, valamint a nem megfelelő minőségű termékek kiszűrése érdekében.

Az ellenőrzés-sorozat az üzemeket, a kereskedelmi egységeket és a vendéglátóhelyeket egyaránt érinti. A vendéglátóipari egységekben kínált, már bontott pálinkákat először gyorsteszttel vizsgálták a Nébih szakemberei. Az ellenőrök 59 vendéglátóhelyen összesen 378 termék alkoholtartalmát ellenőrizték e módszerrel. 15 pálinka esetében, amelyeknél az üvegen feltüntetett és a gyors teszttel mért alkoholtartalom között számottevő eltérés volt, további laboratóriumi vizsgálatokra is sor került. Végül 10 terméket kellett kivonni a forgalomból a jelölésen szereplőtől eltérő alkoholtartalom miatt.

A kereskedelemben 59 pálinkából vettek mintát a szakemberek. Az analitikai és az érzékszervi vizsgálatok alapján mindegyik termék forgalomképes volt, kisebb kiszereléssel kapcsolatos hibák azonban előfordultak. Például volt olyan ágyas pálinka, amelynél a pálinka gyümölcse nem egyezett meg az ágy gyümölcsével. Szintén előfordult hibaként az előállításra utaló nem megfelelő kifejezések használta. Az érintett nyolc esetben a Nébih kötelezte az előállítókat a címke javítására.

A szakemberek öt pálinka üzemben tartottak helyszíni ellenőrzését. Az előállítóknál – néhány apróbb higiéniai problémáktól eltekintve – komolyabb jogszabálysértést nem tapasztaltak az ellenőrök.

A következő időszakban a Nébih felügyelői fokozottan vizsgálják majd a nagyobb települések karácsonyi vásárait is, ahol kiemelt kockázata van a zugfőzdékben, illegális pálinkafőzés során készült termékek forgalmazásának. Az ellenőrzés elsődleges célja a fekete- és szürkegazdaságban előállított termékek piacának visszaszorítása.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.