Franciaország a világörökség részévé tenné a baguette-et

A ropogós héjú hosszúkás francia fehérkenyeret jelölik az UNESCO-világörökségi listára - jelentette be pénteken a francia kulturális minisztérium.

A tárca március 31-ig nyújthatja be a pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), amely a végső döntést várhatóan 2022 őszén mondja ki. A minisztérium közleménye emlékeztetetett arra, hogy Franciaországban a pékségek száma folyamatosan csökken, elsősorban a vidéki területeken: míg 1970-ben 55 ezer házi készítésű péksüteményeket árusító pékség volt az országban (790 lakosonként egy), addig jelenleg már csak 35 ezer (2 ezer lakosonként egy), s a szerepüket gyakran az üzemileg, adalékanyagokkal készített baguette váltotta fel.

A francia pékszövetség 2018 decemberében javasolta Emmanuel Macron elnöknek, hogy támogassa kezdeményezésüket az UNESCO-világörökségi listára való felvételre. A szervezet szerint a 20. század elején megjelent, lisztből, vízből, sóból és élesztőből készült péktermék az Eiffel-toronnyal együtt Franciaország legfontosabb jelképévé vált, és helye lenne a világörökségi listán. A baguette mellett a párizsi háztetők és a Biou d'Arbois elnevezésű, középkori eredetű ünnepség pályázott a nemzeti jelölésre. Az UNESCO a világ szellemi örökségének listájára évente csaknem száz új jelölt kerül fel egy hosszú pályázat után, amelyeknek először a nemzeti örökségi nyilvántartása kell bekerülniük, majd az adott ország kormánya mutathatja be őket az UNESCO illetékes bizottságának. Az UNESCO 2018 decemberében a nápolyi pizzasütők mesteri szaktudását (a pizzatészta pörgetését a levegőben) vette fel a világ szellemi örökségének listájára, miután azt kétmillió ember kérte petícióban.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.