Hatékonyság, takarékosság, innovatív ötletek

Non-desk munkatársak elérése, forradalmasított feketemosogatás, high-tech adóvevők, vizuális tartalmak és izgalmas városi séták – többek közt ezekről is hallhattak legutóbbi HoReCa Meetupunk résztvevői, a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Gundelben rendezett eseményen június 13-án.

Zsebre tett munkavállalói élmények

Az állandóan számítógép előtt ülő munkatársakkal nem okoz nehézséget a kommunikáció, de mi a helyzet azokkal, akiknek munkavégzése nem az irodai környezethez kötött? A Blue Colibri alkalmazással mobiltelefonjukon keresztül ők is bevonhatóak a cég munkanapjaiba. Ahogy Barathi Tamás, a cég ügyvezetője elmondta, az ún. non-desk munkatársak tájékoztatására sok helyen papír alapú közleményeket tűznek ki a közös helységekben, amelyeket akár alá is íratnak az érintettekkel, ám ez meglehetősen idejét múlt megoldás. Amikor cégükben felvetődött az applikáció fejlesztésének gondolata, elsőként azt a kérdést tették fel, hogy milyen modulok kellenek ahhoz, hogy hatékonyan kommunikálhassanak a dolgozókkal? A kutatás meglepő eredményt hozott: a válaszadók főként arra kíváncsiak, hogy mi lesz az aznapi menü a kantinban.

Persze a megoldás ennél komplexebb, és a felméréseik nyomán a legfontosabb témakörök a menü mellett a busz menetrend, a céges buli fellépője, a műszakbeosztás, valamint a beilleszkedési időszak alatti visszajelzések szerepeltek. Mint kiderült, ma a munkavállalók 92 százaléka rendelkezik okostelefonnal, 77 százaléka internet-hozzáféréssel és van szándék mindezek használatára is. Ennek jegyében alakították ki az applikáció funkcióit, amelyek között hírek, kiemelt tájékoztató, névjegyzék, események, dokumentumtár, ötletláda, galéria, közösségek, felmérés, kvíz/szavazás és chat egyaránt szerepel. A könnyen kezelhető alkalmazásban lehetőség van többszintű admin létrehozására, nyomon követhető az egyének és csoportok user aktivitása, azonnali visszajelzés és statisztika kérésére. Idén ősszel 2-3 cégnél kezdik el a bevezetést, és nagyon bíznak a sikerben. Egy floridai szállodában már működik ilyen rendszer, és itt a 600 dolgozóból 375 nem rendelkezik e-mail címmel, de 33 szakterületen dolgoznak. Az applikáció bevezetését követően egyértelműen javult az együttműködés, az elköteleződés, hatékonyabbá vált az információáramlás és négy hónap alatt 95 százalékos lefedettséget értek el.

Felejtsük el a kiabálást!

A régi robosztus adóvevőket az elmúlt 20 év során felváltották könnyebb, dizájnosabb társaik, és ma már létezik kimondottan a HoReCa szegmensre szabott változat is, amelyet Kerezsi Miklós, az Anico Kft. értékesítési vezetője, a Motorola Solutions hivatalos szállítója mutatott be. Ezen modellek zökkenőmentes és diszkrét kommunikációt tesznek lehetővé, még akkor is, amikor történetesen a vendég jelenlétében kell az egyes részlegeknek egymásnak üzenniük. Ráadásul kicsik és könnyűek, így használatuk még egy 12 órás műszak során is kényelmes és diszkrét. Ahogy a londoni Claridge’s Hotel példája is mutatja, a biztonsági és az egészségvédelmi személyzet munkájában létfontosságú a munkatársak folyamatos kommunikációja, amelynek érdekében az egyes részlegek adóvevőket használnak. Ennek főleg a rövid, gyors üzenetek továbbításakor veszik nagy hasznát, hiszen hatékonnyá teszik az együttműködést. De Kerezsi Miklós említett egy másik esetet, amikor a recepció és a bár közötti információcserét egy odakiabált kérdéssel próbálták rendezni, ám a zajban ez elveszett, az elfoglalt kolléga pedig nem vette fel telefonját. Ezzel értékes percek teltek el, megvárakoztatva a vendég taxiját és felduzzasztva mögötte a sort, miközben egy adóvevő segítségével ez a helyzet gyorsan megoldható lett volna.

Mindent a szemnek

A jó szállodai vizuális tartalomra adott tippeket Somossy Olivér, az AltMode Films producere, aki rámutatott: ma a teljes internetfogyasztás 70-80 százalékát mozgóképek teszik ki. A nagy video-boom 10 éve kezdődött, de nehéz megjósolni meddig tart, mert mire elkészül egy felmérés, már meg is változik a nézettség. A YouTube a Google után ma már a második legnépszerűbb keresőplatform, és a fogyasztók a hosszas leírások helyett inkább a rövid videók alapján döntenek, az utazási szektorban is. Erre pedig a szállodáknak is fel kell készülniük, és ki kell használniuk az ebben rejlő lehetőségeket, image filmek, storyteller, spa vagy gyógyvizeket bemutató videók, edukativ tartalmak előállításával, de akár YouTube sorozatokkal is növelhető a feliratkozók száma mellett a fogyasztói elkötelezettség is. Az utazási szektorban is célszerű mindenki számára elérhető tartalmat előállítani, akár 360 fokos bemutatók vagy 3D-s séták formájában. A szakember ezért azt tanácsolja: adjunk a szemnek! Mutassuk meg magunkat és osszuk meg, kik is vagyunk, hiszen a minőségi mozgóképes tartalom hiánya versenyhátrány is lehet. És ha mi magunk nem készítünk videót, megteszik azt helyettünk a vendégek, ám erre a szolgáltatónak már nincs ráhatása.

Inspiráló séták

A sok digitális megoldás mellett analóg téren is lehet újat mutatni, ahogy azt a Hosszúlépés csapata is teszi. Merker Dávid társalapító szerint már régóta köztudott, hogy séta közben jönnek a gondolatok, javul a közérzetünk, de mostanában elkezdtünk egyre jobban kötődni a lakóhelyünkhöz, és alaposabban szeretnénk megismerni a bennünket körülvevő várost, történeteivel együtt. Ezt a tendenciát használja ki az urbánus sétákra szakosodott cég, amelynek munkatársai tavaly ezer alkalommal több mint 20 ezer emberrel járták be a várost. A túrák során a séta vezetőjét a sétasegéd kíséri, az ő feladata a csoport egyben tartása mellett az esetleges civakodó lakók lenyugtatása is. A vendéglátóiparral is szívesen együttműködnek, főleg ha kellőképpen bevállalós a helyszín és megmutatja a vendégek elől elzárt területeket is. A Gundelbe is szerveznek ilyen túrákat, és hatalmas sikert aratott a bontásra ítélt Olimpia szálló bejárása is, de vezettek már sétát a Gerbeaud-ban és a Gellértben is.

A feketeedény-mosogatás (r)evolúciója

Száz éve még kézzel mosogattak, de még ma is a konyhák 80-90 százalékában emberi erővel végzik a feketemosogatást, ami hihetetlenül sok vizet és külön személyzetet igényel, holott létezik ennek kiváltása modern megoldás – mutatott rá Kertész Mirjam, a Coninvest Kft. ügyvezetője. Az egyik nagynevű étteremben is kipróbálták a Granuldisk granulátumos mosogatógépet, amelynek köszönhetően a napi 3 ezer literes melegvíz fogyasztás 7-800 literre csökkent. A forradalmi gép ugyanis műanyag granulátumok segítségével végzi a tisztítást, nagyon rövid idő – akár 2 perc alatt – , szinte minimális vegyszerhasználat mellett. Az eredmény pedig a tiszta, higiénikus edény, amely megfelel az élelmiszerbiztonsági előírásoknak, miközben a környezetet is kevesebb káros hatás éri. A gépek mindemellett nem csupán humán munkaerőt, hanem helyet is megtakarítanak, használatuk pedig kimondottan egyszerű. A Granudisk hatalmas sikert arat, és a Coninvest munkatársai ma már hetente telepítenek újabb készüléket, és ügyfeleik kimondottan elégedettek. Kertész Mirjam azt is elmesélte, hogy egy étterem tulajdonosa nemrég kicsit ijedten hívta fel, mert a gép alig használt a vegyszerből, de megnyugtatták, hogy ez teljesen normális. A Granuldisk gépek háromféle ciklussal dolgoznak (a legrövidebb két perces) és a nemzetközi szabványoknak megfelelnek. Használatukkal vízből 91, energiából akár 80 százalékos megtakarítás is elérhető, miközben a személyzet is mással foglalkozhat.

Forrás: Turizmus Online


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.