Hollandiában feloldják a dohányzás tilalmát!

Az újonnan megválasztott holland kormány első intézkedéseinek egyikével felfüggeszti a két évell ezelőtt bevezetett dohányzási tilalmat a vendéglátóhelyeken.

A tilalom feloldása nem egyetemleges, a változás kizárólag azokat a 70 négyzetméternél nem nagyobb alapterületű bárokat érinti, amelyek alkalmazott nélkül dolgoznak, tehát a pult mögött a tulajdonos, vagy családtagja áll. A The Belfast Telegraph írása szerint ez a kitétel a Hollandiában üzemelő 550 bár közül 3000-re alkalmazható.

A változtatást többek között az is indokolta, hogy az év korábbi szakaszában több bírósági ítélet mondta ki, hogy a teljes tiltás aránytalanul hátrányosan különbözteti meg a kis bárokat, és ezek a jogi állásfoglalások egységesen kimondták a törvény általános alkalmazhatóságával kapcsolatos kétségeket.

Egy korábbi, a "holland ÁNTSZ" által végzett felmérés ugyanakkor megállapította, hogy a bárok és diszkók 41 százalékában sértették meg a dohányzási tilalmat.

A dohányzást engedélyező bárok tulajdonosait az új rendelet kötelezi, hogy a bejáratnál jól látható módok kommunikálni kell, füstmentes övezetre, vagy füstfelhőre számítson a belépő vendég. (Ezt a megoldást szorgalmazza évek óta a mindenkori kormányzat felé összeállított javaslataiban egyébként a Magyar Vendéglátók Ipartestülete is. - a szerk.)

A holland engedmény nem érinti az ország éttermeit, diszkóit és az alkalmazottat foglalkoztató bárokat sem. (forrás: Balefast Telegraph)


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.